Barca: kinevezték az új vezetőedzőt! – hivatalos

Ahogyan azt várni lehetett, a bajnoki idény végeztével felgyorsultak az események az FC Barcelonánál, ahol a mai napon megnevezték a csapat új vezetőedzőjét.

Mint ismert, Xavi a vezetőséggel megromló viszonya miatt mégsem marad a kispadon, ahová az előzetes várakozásoknak megfelelően Hansi Flick érkezett.

Az 59 esztendős német szakember, aki legutóbb a német válogatottat irányította (2023 szeptemberében menesztették – a szerk.) 2026 nyaráig szóló szerződést kötött a Barcával.

Az új vezetőedzőt Joan Laporta klubelnök, a sportigazgató Deco, valamint Rafa Yuste elnök-helyettes társaságában írta alá a szerződését, azok után, hogy a minap az említett személyek már együtt vacsoráztak a katalán fővárosban.

fociclub

A Barca: kinevezték az új vezetőedzőt! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.