Baresi elismerő szavakkal beszélt Tomoriról

Franco Baresi, a Milan tiszteletbeli alelnöke Fikayo Tomorit dicsérte és kiemelte, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy végleg megszerezzék a játékjogát.

“Scudetto-verseny? Meglátjuk, az Inter előttünk van, de a Milannak továbbra is a maximumra kell törekednie. Ez a történelmünk része. Tudjuk, hogy nem csak rajtunk múlik, de ugyanilyen szellemben kell folytatnunk és meccseket nyerni, mint Firenzében, ahol jó jeleket adtunk.” – mondta Baresi.

“Tomori? Nagyon elszánt és tehetséges. Egy számára ismeretlen bajnokságba érkezett és félelem nélkül nézett szembe ezzel. Ezek egy potenciális bajnok jellemvonásai. Reméljük, hogy Fikayo beváltja a reményeket. Mindent meg fogunk tenni, hogy végleg megvásároljuk őt, még akkor is, ha még van két hónap a szezon végéig.”

“Donnarumma? Kiváltság 22 évesen a csapatkapitányi karszalagot viselni. Ismerjük Gigio értékét és kvalitásait. Itt nőtt fel és tisztában vagyunk azzal, hogy milyen fontos lehet a Milan számára a következő években.”

“Ibrahimovic? Már nem ér meglepetés vele kapcsolatban. A sajtótájékoztatón az elérzékenyülése a kamerák előtt azt mutatja, hogy helyén van a szíve. Remélem, hogy még láthatjuk őt a pályán a következő szezonban. Ibra egy természeti erő.”

“Pioli különleges összhangot teremtett az öltözőben. Ez egy fiatal csapat és ennek köszönhetően lelkesen élik meg a mérkőzéseket. Ez néha hibákhoz is vezethet, de ez része a fejlődési folyamatnak. A hibáknak is megvannak a súlyai, ezekből a jövőben profitálni lehet.”

Baresi a nyilatkozatában kitért Alessio Romagnolira is és megvédte az olasz hátvédet.

“Romagnoli? Csak fel kell épülnie a sérüléséből. Ő egy fontos pont a csapatban és vissza fog térni. Ő a Milan csapatkapitánya és mindenki tiszteli őt.”