Bátori: szép csendben elkezdtünk edzeni, nem kis fordulatszámon

A Vasas játékosa elmondta, mi volt a bronzérem kulcsa.

Fotó: vasassc.hu / archív

A vasassc.hu-nak adott hosszú interjút Bátori Bence, aki kiemelte: Ha le akarom egyszerűsíteni, akkor úgy fogalmazhatnék, hogy Boban beszigorított, de erre szüksége is volt a csapatnak. Szép csendben elkezdtünk edzeni, nem kis fordulatszámon. A pályafutásom során sok edzővel dolgoztam együtt, de Boban edzései talán a legkeményebbek fizikálisan, és az úszások méterszáma is egészen kiemelkedő. Úgy érzem, ennek a sok befektetett energiának lett meg az eredménye a szezon végére. Kezdett összeállni a dolog, kialakult egy markáns képe a játékunknak szép lassan, még akkor is, ha tavasszal is akadtak komoly hullámzásaink – mutatott rá.

A jövőről a játékos elmondta, nagy öröm, hogy a Vasas tíz év után érmet nyert az OB I-ben, azt pedig legalább ennyire sajnálom, hogy Méhes Jenő már nem élhette meg, de biztos vagyok benne, hogy fentről nagyon figyelt minket. Ami a jövőt illeti, lesz néhány változás a keretben, de biztos vagyok benne, hogy tudunk tovább építkezni és haladni a megkezdett úton. A nyár nagyon hosszú lesz, mi június közepéig még edzünk, utána jön a világbajnokság, ami kapcsán nagyon sajnálom, hogy nem tudtam bekerülni a keretbe, mert ez komoly célom volt. A vb után pedig több részletben kezdjük újra a munkát a Vasasban. Jelen állás szerint az Eb miatt októbernél hamarabb nem lesznek meccseink, akkor viszont minden fronton beindul a nagyüzem. Jönnek a BL-selejtezők, a Magyar Kupa-meccsek és persze a bajnokik is. Én már játszottam olyan szezont, ahol volt hatvan-hetven meccsünk. Ez külön műfaj, de már most várom, végül is azért vízilabdázunk, hogy minél többet játsszunk – fejezte be.