Bejelentésre készül a Force India

Sergio Pérez (Fotó: XPB Images)

Sergio Pérez (Fotó: XPB Images)

Az indiai alakulat a múlt héten jelentette be Nico Hülkenberg szerződéshosszabbítását, noha korábban őt is szóba hozták néhány riválissal – a Haas-istálló vezetői például kijelentették, a német előkelő helyen szerepel kívánságlistájukon. Nemrég a csapattárs neve merült fel a Lotus/Renault kapcsán, a Force India helyettes csapatvezetője azonban magabiztos; elmondása szerint a hosszabbítás csak azért késik, mert a tárgyalás is több időt igényel, mint a csapattárs esetében.

„Vijay [Mallya – a csapat első embere] már bejfejezte a tárgyalásokat, és azt hiszem, Szingapúrban mindent be is jelenthetünk” – mondta Fernley a Motorsportnak utalva a soron következő megmérettetésre. „Ez az egyezség összetettebb, és néhány kereskedelmi kérdésről is szó van, míg a másik egy versenyzői szerződés” – folytatja a brit szakember, aki a Force India társtulajdonosához és első emberéhez hasonlóan elégedett a jelenlegi párossal.

Fernley ezen felül a folytonosságot is fontosnak tartja a csapat szempontjából, Hülkenberg döntése pedig elmondása szerint jól példázza, hogy a versenyzők hisznek az alakulatban. „A pilótáink jó kapcsolatot ápolnak, és folyamatosan motiválják is egymást. Mindketten kiváló versenyzők. Úgy érzem, mindketten boldogok a Force Indiánál. Egyértelmű, hogy Nicónak volt választási lehetősége, és ő a maradás mellett döntött; én úgy gondolom, Sergio esetében is hasonló a képlet. Nicónak lejárt a szerződése, Sergio esetében pedig egy újításról van szó” – zárja gondolatait.

Egyre biztosabbnak tűnik tehát, a Force India sem változtat pilótapárosán, ahogy a Mercedes, a Ferrari, a Williams és a Sauber sem teszi, és minden valószínűség szerint a Red Bull valamint a Toro Rosso is az állandóság mellett voksol, igaz a bikások egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg, hogy változatlan felállással vágnak neki a 2016-os évadnak. A pilótakeringőben tehát csak a McLaren-Honda, a Renault-val tárgyalásban álló Lotus, a jelenlegi sereghajtó, azaz a Manor és a következő szezonban érkező Haas-csapat lehet érdekelt.

Forrás: www.telesport.hu – RSS