Bejelentette az újonc a magyar csatár szerződtetését – hivatalos

A korábbi sajtóhírről a csakfoci.hu is beszámolt róla, most pedig hivatalossá vált, hogy

az orosz Torpedo Moszkvánál folytatja pályafutását Koszta Márk.

A csatárt hivatalos honlapján jelentette be az orosz klub. A 25 esztendős támadó legutóbb a dél-koreai Ulsan Hyundai csapatánál szerepelt, ahonnan azonban Ádám Martin júliusi érkezésével egy időben távozott.

Koszta a Budapest Honvéd utánpótlásában kezdett futballozni, ezután Mezőkövesden, Újpesten és Zalaegerszegen is megfordult, mielőtt az Ulsanhoz igazolt volna. A háromszoros U21-es válogatott játékos a zalaiaknál volt a legeredményesebb: 58 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 25 gólt és hat asszisztot jegyzett.

Koszta új klubja, a frissen feljutó Torpedo jelenleg a 15. helyen áll a 16 csapatos élvonalban, a moszkvai együttes hétfőn 19 órától a Rosztov ellen lép pályára.

Légiósok: Sallai arccsontja eltört – egyelőre nem tudni, kell-e műteni