Bejelentették az Al-Ittihad új vezetőedzőjét – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően argentin edzőt nevezett ki a szaúdi bajnokság (Saudi Pro League) listavezetője…

(Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)

A szaúdi Al-Ittihad a szombat éjszakai órákban hivatalosan is megerősítette, hogy Marcelo Gallardo lett a csapat új vezetőedzője. Az argentin tréner megbízatása 2025. június 30-ig szól, amely opcionálisan további két évvel meghosszabbítható.

A 47 éves  szakember 2014 és 2022 között 14 trófeát nyert a River Plate edzőjeként, a hőn áhított bajnoki címet a 2021-es országos bajnoki kiírásban hódították el először, miközben hat alkalommal nyertek nemzetközi trófeát. Az igazi terepe az egyenes kieséses szakaszok voltak – a Libertadores-kupa ideit megelőző négy kiírásában mindig eljutottak legalább az elődöntőig. A különféle hazai kupasorozatokban is eredményesek voltak, regnálása alatt háromszor nyerték meg az argentin kupát és kétszer a szuperkupát.

A klub egykori kiváló játékosának irányításával a “milliomosok” 2015-ben és 2018-ban a Libertadores-kupát, 2014-ben a Copa Sudamericanát nyerték meg, három alkalommal pedig a Recopa Sudamericanát zsebelték be.

“Hatalmas projekttel motiváltak egy új, értékes bajnokságban. Új lehetőségeket nyithat előttem egy ilyen lehetőség, valami másban próbálhatom ki magamat. Alig várom, hogy újra munkába állhassak” – jelentette ki az új kinevezése kapcsán.

Gallardo a Rivertől való tavaly év végi távozása óta Gallardo több európai csapat ajánlatát is elutasította, a hírek szerint többek közt az AFC Ajax, az Olympique Marseille, a Villarreal és a Sevilla is felkereste őt, azonban egyik projekt sem keltette fel az érdeklődését.

A szaúdi bajnokságban címvédőnek számít alakulat 7-3-3-as mérlegével csupán ötödik a mezőnyben, a veretlen éllovas Al-Hilal mögött 11 pontos lemaradást szedett össze.

Muneco egyúttal már az ötödik argentin edzője lett a klubnak Osvaldo Ardiles (2001), Gabriel Calderón (2008-2010), Enzo Hector Trossero (2010) és Ramón Díaz (2018) után.

fociclub

A Bejelentették az Al-Ittihad új vezetőedzőjét – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.