Belga bajnok Tőzsér Dániel

image

Tőzsér Dániel csapata, a Racing Genk nyerte meg a belga labdarúgó-bajnokságot azzal, hogy a rájátszás utolsó fordulójában, hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Standard Liege ellen.

    A mostanit megelőzően 1999-ben és 2002-ben végzett a belga pontvadászat élén a Genk, amely a Waterschei és a Winterslag összeolvadásával alakult meg 1988-ban.
    A Genk és a Standard Liege egyformán 51 ponttal zárt, de az alapszakaszban a Genk volt eredményesebb, emiatt végzett az élen. A rájátszásban az első hat együttes vett részt. Az elsőségről döntő keddi mérkőzésen Tőzsér Dániel végig a pályán volt, és gólpasszt is adott.
    A harmadik helyen Juhász Roland Anderlechtje végzett.