Belgium megállította a magyar válogatottat

Az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében a világranglista második helyezettje, Belgium 4-0-ra legyőzte a magyar válogatottat, így a mieink számára véget ért a sok szép élményt hozó torna.

A magyar válogatott három veretlenül megvívott csoportmérkőzés után csoportelsőként jutott az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe, ahol a világranglista második helyezettje, a jelenlegi legmagasabban jegyzett európai válogatott, a belga együttes várt rá. Az európai szupersztárokkal felálló belgák vereséggel kezdték az Eb-t, de az olaszok elleni 0-2-t két győzelem követte, így az önbizalommal a riválisnál sem voltak gondok.

Bernd Storck szövetségi kapitány az izlandiak ellen jól működő védőnégyest jelölte a kezdőcsapatba, Lang Ádám, Juhász Roland, Guzmics Richárd és Kádár Tamás kezdett Király Gábor kapus előtt. A középpálya tengelyében a tervek szerint a Gera Zoltán, Nagy Ádám, Kleinheisler László trió kezdett volna, de Kleinheisler a bemelegítés közben combizomsérülést szenvedett, ezért az utolsó pillanatban Pintér Ádám került az együttesbe. Elől a két szélen Dzsudzsák Balázs és Lovrencsics Gergő, míg centerposzton Szalai Ádám felet a gólhelyzetek kialakításáért.

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogyan azt várni lehetett, a belgák azonnal kezdeményezően léptek fel, és klasszis támadóik segítségével már az első percekben helyzeteket alakítottak ki, Király Gábornak két alkalommal is védenie kellett. A 10. percben aztán már Király sem segíthetett, De Bruyne bal oldali szabadrúgását követően az előrehúzódó Toby Alderweireld fejelt nagy erővel, védhetetlenül a kapuba (0-1).

A gól után némi lélegzetvételhez jutottunk, kijöttünk a szorításból, de a belgák csak látszólag mondtak le a támadásokról, valójában a hibáinkra vártak, és villámgyors támadóikkal igyekeztek zavart okozni a kapunk előtt. A labdavesztéssel záruló magyar hibák pedig jöttek, ráadásul a megszokottnál nagyobb számban, és így az életveszélyes ellentámadások is. Királynak további bravúrokat kellett bemutatnia, máskor egy utolsó pillanatban blokkoló láb, vagy a belgák pontatlan befejezése kellett ahhoz, hogy megússzuk a kapott gólt.

0626_hunbel6

Az életveszélyes belga akciók között a mieink is próbáltak építkezni, és miután kidolgozott helyzetekből nem tudtunk veszélyeztetni, távoli lövésekkel próbáltunk gólt szerezni. Lovrencsics Gergőnek és Dzsudzsák Balázsnak is volt egy-egy ígéretes kísérlete, de a belgáknak minden próbálkozásra volt gyors és veszélyes válasza, így a szünetben mi örülhettünk, hogy csak egy gól volt a különbség a két csapat között.

A szünetben Bernd Storck cserélt, Elek Ákos érkezett Gera Zoltán helyére. A második félidő belga helyzettel egy nagy Király-védéssel kezdődött, majd Lang Ádám sárga lapjával folytatódott. Az 50. percben sikerült kipasszolni a belga védelmet, de Szalai kissé kisodródott, így lövése nem talált kaput. Az 53. percben újabb lehetőséget dolgoztunk ki, Szalai fejese után Vermaelenről pattant szögletre a labda. Ezek után a belgák percei következtek, mi visszatértünk a távoli próbálkozásokhoz, a 66. percben Pintér ballábas lövését követően Courtois-nak kellett szögletre ütnie a labdát, majd egy bal oldali szabadrúgás után Juhász Roland az ötös jobb sarkától lőtt centikkel a jobb kapufa mellé.

A 78. percben megszerezte második gólját Belgium, Hazard bal oldali beadását követően a csereként beállt Batshuayi 4 méterről a kapu bal oldalába lőtt (0-2). Bernd Storck cserélt, behozta Juhász Roland helyére Böde Dánielt, de rögtön ezután újabb gólt lőttek a belgák, egy gyors kontra végén a nagyot játszó Hazard a bal oldalról befelé mozgott, majd 16 méterről a kapunk bal alsó sarkába lőtt (0-3). A 83. percben Szalai járt közel a szépítéshez, de Courtios szögletre ütötte a labdát, majd Lovrencsics átlövését is védte. Becsülettel küzdött a hajrában is a magyar válogatott, az utolsó pillanatokban Elek Ákos lövésénél bravúrt mutatott meg a belga kapus, de gólt ismét a belgák szereztek, egy labdaszerzést követő kontra végén Carrasco került ziccerbe, és lőtte be a negyediket (0-4), és állította be a végeredményt. Belgium győzelmével bejutott a negyeddöntőbe, a magyar válogatott számára véget ért az Eb.

Magyarország-Belgium 0-4 (0-1)
Magyarország: Király Gábor – Lang Ádám, Juhász Roland (Böde Dániel, 79.), Guzmics Richárd, Kádár Tamás – Gera Zoltán (Elek Ákos, 46.), Nagy Ádám – Lovrencsics Gergő, Pintér Ádám (Nikolics Nemanja, 75.), Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám
Belgium: Courtois – Meunier, Alderweireld, Vermaelen, Verthongen – Witsel, Nainggolan – Mertens (Carrasco, 70.), De Bruyne, Hazard (Fellaini, 80.) – Lukaku (Batshuayi, 76.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS