Belgrádi Eb: Hozta a kötelezőt a Benedek-csapat, jöhet a negyeddöntő

magyar-gruz0101

Könnyedén vette a nyolcaddöntőben a grúzok elleni akadályt férfiválogatottunk. A negyeddöntőben holnapután  Horátország jön

magyar-gruz0101

Fotó: MTI

Parádésan, koncentráltan és eredményesen kezdte a válogatott a Grúzia elleni nyolcaddöntőt. Két és fél perc elteltével már 3-0-ra vezettünk. Az első negyedben megtartottuk az előnyünket, így 4-1 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben is folytatódott a feszes játék. A hajrában indult be a gólgyártás, de akkor nagyon. A Varga fivérek és Kis révén tisztes előnyből várhattuk a szünet utáni folytatást, 8-2.

A harmadik nyolc percben is meglőtték a grúzok a maguk gólját, míg mi hármat is szereztük. Annál jobban izgultunk a kispadért, ahol Vámos jégtömlővel ült, Háraitól pedig kérdezgették, hogy jól van-e. A záróakkordban csak az eredmény számszerűsége volt a kérdés, végül 14-3-ra győztünk.

Kedden már a horvátok várnak a csapatra 20:45-től.

Belgrádi Európa-bajnokság, nyolcaddöntő:

Magyarország–Grúzia 14–3 (4–1, 4–1, 3–1, 3–0)
Kombank Aréna. Vezette: Dalli (máltai), Margeta (szlovén)

Magyarország: Nagy V. – Gór-Nagy, Bátori 1, Vámos 2, Varga Dániel 1, Varga Dénes 3, Hárai. Csere: Kis G. 1, Erdélyi 1, Hosnyánszky 2, Decker Á. 1, Manhercz 2, Bisztritsányi (kapus). Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Grúzia: Strujic – Tsrepula 1, Elez, Bitadze, Jelaca, Baghaturia, Rurua 2. Csere: Kavtaradze, Khvedeliani, Gegelashvili, Jakhaia, Imnaishivili, Shubladze (kapus). Szövetségi kapitány: Jovan Popovic

Gól/emberelőny: 1/4, ill. 5/11

Benedek Tibor: Jól kezdtünk, ez mindenképpen fontos volt. Ez megalapozta a mérkőzést. A harmadik negyedben mi vettünk már vissza támadójátékba leginkább, a védekezés mindvégig stabil volt. Ha nézünk egy folyamatot a Volvo Kupa óta, a csapat magabiztosan és jobban játszik. Kialakult a saját játékunk, ami még a Volvo Kupán egyáltalán nem volt meg. Most szerintem nagyon jó a védekezésünk, biztos a védekezésünk. Megvannak azok a pontjaink, amikre számíthatunk nehéz helyzetben. Természetesen a horvát csapat az egy másik műfaj. Újra emberelőny, emberhátrány lesz kiemelkedően fontos. Azt gondolom, sokkal inkább benne van a játékunkban az a kreativitás ami kell, majd egy negyeddöntő megnyeréséhez.  Semmi sem előny nekik, minden nekünk kedvez. Az, hogy lendületben vagyunk, hogy magabiztosak vagyunk, hiszünk abban, hogy nyerünk holnapután. – fejezte be az M4 Sport-nak.

Szöveges élőnk a mérkőzésről:

Vége a mérkőzésnek, 14-3-ra győzött férfiválogatottunk.

– Manhercz már a másodikját jegyzi, 14-3

– Erdélyi villan, 13-3

– Kis villan centerből, 12-3

11-3, az utolsó negyed előtt.

– Hosnyánszky lő egyet előnyből, 11-3

– pontatlan lövések, grúz időkérés

– Rurua szépít előnyből, 10-3

– Vámos Márton beállítja a közte nyolcat, 10-2

– Manhercz is betalál, 9-2

Nagyszünet, 8-2 ide

– Varga Dénes ejt egy szépet 8-2

– Benedek időt kér

– Rurua 7-2-re szépít

– Hosnyánszky a jobb alsóba lő, 6-2

– Varga Dénes ziccerben, 6-1

– Varga Dániel is betalál 5-1

– Erdélyi lövése majdnem gól, és az ismétlés sincs bent, kapufára megy

4-1 az első negyed után

– Tsrepulia ejt egy szépet 4-1

– Háraié sem pontos

– Jelaca kísérlete megy mellé előnyben

– időt kérnek a grúzok

– Deckernek tesszük be, 4-0

– előnyben támadhatunk, Benedek időt kért

– Varga Dénes megúszásból, 3-0

– Bátori is beköszön, 2-0

– Marco Elez lövését blokkoljuk

– Jelaca-t szórják ki, kiegészül a grúz válogatott, Vámos belövi, 1-0

– bent a vízben, hamarosan kezdődik

– himnuszok jönnek

– a bemutatások zajlanak.

– a grúzokkal nem is olyan régen találkoztunk, a világliga selejtezőjében (október 20-án), akkor 17-10-re győztünk

– az M4 Sport élőben közvetít

– a mérkőzés 17:15 -kor kezdődik

A mai nap programja illetve eredményei:

Olaszország (1C) – Törökország (4D) 16-2 (4-0, 3-0, 5-1, 4-1) – férfi (29. mérkőzés)
Horvátország – Fraciaország 3-14 (1-5, 1-3, 0-3, 1-3) – női
Spanyolország – Németország 26-3 (5-0, 6-1, 8-2, 7-0) – női
15.45: Szerbia – Olaszország – női
17.15: Magyarország (1D) – Grúzia (4C) – férfi (31. mérkőzés)
18.45: Románia (2C) – Görögország (3D) – férfi (30. mérkőzés)
20.15: Oroszország (2D) – Németország (3C) – férfi (32. mérkőzés)

ÉLŐ stream-en itt lehet nézni az Eb összes találkozóját…

Minden, amit az Eb-ről tudni kell…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS