Belgrádi Eb: Keszthelyi-parádé és győzelem

keszthelyi rita01

Női válogatottunk egyetlen góllal legyőzte az orosz csapatot a csoport zárótalálkozóján. A sikert azt is jelenti, hogy fél lábbal már a legjobb négyben vagyunk.

keszthelyi rita01

Hatot lőtt Keszthelyi (Fotó: MTI)

 

Keszthelyi távoli lövésével már vezettünk a második percben. Sőt, nem sokkal később ismét Keszi volt eredményes, 2-0. A hajrában időt kértek az oroszok, ennek pedig egy gól volt az eredménye, Lisunova talál be, 2-1. A második nyolc percben, ahelyett, hogy közelebbjöttek volna az oroszok, mi húztunk el. Kisteleki majd Czigány révén már 4-1 volt az állás, amit Bujka még növelte is egy ötösből, a bal alsóba lőtt, 5-1. A nagyszünet előtt még egy-egy találat érkezett, így 6-2-vel fordulhattunk.

A harmadik nyolc percben 6-4-re feljöttek az oroszok, ám ezek után Keszthelyi pattintott a hálóba, majd Kisteleki növelte a különbséget. Az utolsó negyedet 9-5-ről várhattuk. Nem alakult jól a záróakkord, hiszen 10-6 után zsinórban négyet is lőtt az orosz csapat. A fórokat nagyszerűen használta ki ellenfelünk, Karimova, Lisunova és Ivanova dupljával, már 10-10 volt az eredmény. 47 másodperccel a vége előtt jött Illés, aki egy átlövésből megszerezte a vezetést, ami már nem adtunk ki.

A csoport második helye azt is jelenti, hogy elkerültük a spanyol és az olasz válogatottat a negyeddöntőben.A válogatott legközelenn holnapután, 15:45-től játszik, vélhetően a franciák ellen.

Belgrádi Eb., csoportmérkőzés (nők):

Magyarország–Oroszország 11–10 (2–1, 4–1, 3–3, 2–5)
Kombank Aréna. Vezette: Alexandrescu (román), Putnikovics (szerb)

Magyarország: Gangl – Antal, Kisteleki H. 2, Szücs G., Keszthelyi 6, Bujka 1, Garda. Csere: Czigány 1, Takács O., Illés 1, Tóth I., Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Oroszország: Karnakauh – Tankeeva, Prokofyeva 1, Karimova 1, Lisunova 3, Soboleva 1, Ivanova 2. Csere: Iarondaikana, Krimer, Simanovich 2, Timofeeva, Grineva. Szövetségi kapitány: Alexander Gaiduov

Gól/emberelőny: 5/13, ill. 6/11
Gól/ötméteres: 1/1, ill. –

Szöveges élőnk a mérkőzésről:

Vége, 11-10-re győztünk! Megvan a csoport második helye!

– mi is megkapjuk az előnyt, Illés révén ismét vezetünk, 11-10

– Ivanova kiegyenlít, Bíró Attila sárgát kap,

– Keszthelyi állítják ki, orosz időkérés

– Grinevát szórják ki, nincs gól

– Illést szórják ki, 10-9 már

– Ivanova, már csak kettő a különbség, 10-8

– Karimova ismét háromra csökkenti a különbséget, 10-7

– Keszthelyi ismét beköszön 10-6

– Takácsot szórják ki, Lisunova belövi 9-6

– Szücs Gabi pontozódik ki, Gangl védi a lövést

Vége a harmadik negyednek, 9-5

– Keszthelyi négyre állítja vissza a különbséget, 9-5

– Soboleva bevág egy ötöst, 8-5

– Kisteleki Hanna, 8-4-re módosítja az állást

– Keszthelyi lő egy gólt, 7-4

– Timofeevát szórják ki, az orosz kapitány kap sárgát, Bíró Attila időt kér

– Prokofyeva és Simanovich révén zárkóznak az oroszok, a hajrá előtt 6-4, de ide továbbra is

– egy-egy emberelőnyt puskáznak el a csapatok

– vége a második negyednek, 6-2 a nagyszünetben

– Keszthelyi rögtön válaszol 6-2.

– Gardát szórják ki, Simanovich belövi 5-2

– Bujka már 5-1-re alakítja a különbséget

– Bíró Attila időt kér, 2:55 van az első félidőig

– Czigány már három gólosra növeli az előnyt, 4-1

– Simanovichot szórják ki, Kisteleki Hanna lövi be, 3-1

Nincs gól, 2-1 az első negyed után

– Bíró Attila időt kér

– Czigány Dórit szórják ki, Lisunova betalál 2-1

– Ivanova hagy ki egy helyzetet

– időt kértek az oroszok (1:44)

– Szücs Gabit állítáják ki, nincs orosz gól

– most Keszthelyi ellen fújnak (3:32)

– Tóth ellen fújnak egy támadót

– másodszor is előnyben, Keszthelyi ezt is bedobja 2-0

– mi kerülünk előnybe, Keszthelyi bevágja, 1-0

– fórt védekezünk ki

– a mérkőzés 17-15-kor kezdődik. A tét a csoport második helye

Mai eredmények és a program:

Málta – Románia 7-12 (2-4, 2-5, 1-1, 2-2) – férfi (9-16. helyért)

Szlovákia – Németország 15-16 (3-1, 1-1, 2-4, 2-2; ötméteresekkel: 7-8) – férfi (9-16. helyért)

Portugália-Törökország 11-10 (2-2, 3-3, 4-1, 2-4)

Hollandia – Görögország 11-10 – női

18.45: Spanyolország – Görögország – férfiak (35. mérkőzés)
20.15: Szerbia – Oroszország – férfiak (36.m.)

ÉLŐ stream-en itt lehet nézni az Eb összes találkozóját…

Minden, amit az Eb-ről tudni kell…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS