Belgrádi Eb: Sima vereség a nyitányon

Budapest, 2015. november 24.
A holland Marloes Nijhuis (b) és Tóth Ildikó a nõi vízilabda világliga A csoportjának 2. fordulójában vívott Magyarország - Hollandia mérkõzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2015 november 24-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Női válogatottunk az első meccsén négy góllal kikapott a vb-ezüstérmes hollandoktól. A mérkőzés elejétől ellenfelünk dominált, kedden a görögökkel szemben javíthatnak a lányok.

Budapest, 2015. november 24. A holland Marloes Nijhuis (b) és Tóth Ildikó a nõi vízilabda világliga A csoportjának 2. fordulójában vívott Magyarország - Hollandia mérkõzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2015 november 24-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

MTI Fotó: Illyés Tibor

A hollandokkal nem is olyan régen, november végén találkozott a női válogatottunk, akkor három góllal kikaptunk a tulipánosoktól.

A mérkőzés nem kezdődött jól. Smit, Stomphorst góljaival már 2-0 volt. Ezek után sem tudtunk zárkózni, sőt Takás révén megszereztük az első gólunkat, de ez sem lendített a csapaton, 4-1 volt oda az első negyed után. A másodikban egyre nőtt a két együttes között a különbség. A csapatnak semmi, a hollandoknak pedig minden bement. a nagyszünetben 8-3 volt az állás.

A harmadik negyedben 12-4-nél Csabai villant, majd Antal lőtt egy szép gólt, így hat gól volt közte az utolsó negyed előtt. A záróakkor elején sem sikerült kozmetikázni, a végén már igen. Bujka duplájával 4-2-re nyertük az etapot, de a mérkőzést 14-10-re elvesztettük folytatás kedden a görögök ellen.

 Hollandia – Magyarország 14-10 (4-1, 4-2, 4-3, 2-4)

Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya: Meglepődtem, főleg a kezdésen, nem ezt beszéltük meg. Agresszívebb védekezést szerettem volna, és támadójátékban is gyámoltalanok voltunk az első két negyedben, gyokorlatilag ezen múlt a mérkőzés. Sokkal agresszívebben kellett volna játszani. Meg kell beszélni mi volt a probléma. Helyre fogjuk tenni ezt a dolgot, így alakult, de lesz lehetőség javítani. Az volt a célunk, hogy egy jó kezdéssel megalapozzuk az Eb-t. Nagyon sok meccs van még, ahol ki lehet javítani ezt a találkozót. Sokkal agresszívebb védekezés kell a görögök ellen, támadásban pedig pontosabb passzok. Centereink már itt ezen a meccsen is nagyon jól játszottak a második félidőben mikor meg voltak támogatva kellően jó passzokkal, ebből kaptunk kiállítást és lőttünk gólokat. Sajnos az elején elment a hajó. – fejezte be az M4 Sport-nak.

Szöveges beszámolónk a mérkőzésről:

– Vége, a magyar válogatott 14-10-re kikapott Hollandiától! Folytatás kedden.

– Bujka révén 14-10-re kozmetikázunk (1.40)

– Bujka válaszol 14-9

– Smit lövése becsúszik Gangl keze alatt 14-8

– előnyt sem sikerült gólra váltani

– Keszthelyi ejt a kapufára

– Antal Dóra révén kapaszkodunk 13-8 (5 és fél perc van vissza)

A harmadik negyed végén, 12-6

– Antal egy emberelőnyt követően, 12-6-ra módosítja az állást

– Csabai villan, 12-5

– Nagyon távolról Van der Sloot, 12-4

– Keszthelyi egy szépségtapassszal 11-4 az állás

– Időt kért Hanvenga mester, Smit már az ötödik gólját szeri, 11-3

– Gyors két holland gól, így a kapuscsere sem segített, 10-3

– 8-3 a nagyszüszetben

– A kapufa sincs velünk

– Előnyből Smit, 8-3 (2.49)

– Bujka rögtön válaszol 7-3, (4.31)

– Sevenich 7-2

– jön ismét a válasz 6-2 (5.24)

– Keszthelyi előnyből bebombázza, 5-2

– a túloldalon a hollandok büntetnek, 5-1

– a szerencsével is hadilábon állunk, nem csúszik át a képzeletbeli gólvonalon  a labda

Vége az első negyednek 4-1-re vezetnek a hollandok.

– Jön a holland válasz 4-1

– Takács révén megvan az első gólunk 3-1

– Bíró Attila időt kért

– Még egy gól, ismét jobbról, 3-0

– Stomphorst most előnyből vágta be, 2-0

– Smit tűzte rá, sajnos bement a rövid oldalon, 1-0

– a hollandok hozzák el a labdát, rögtön egy kiállítás, de Kasó véd.

– már a vízben a két csapat

– a mérkőzést az M4 Sporton vagy a LEN Stream-jén élőben is lehet követni, mi a megszokott szövegessel jelentkezünk.

– Van már néhány eredményünk, a férfiaknál a spanyolok könnyen intézték el a szlovákokat, míg a görögök és az oroszok könnyedén vették az előttük álló akadályokat…

ÉLŐ stream-en itt lehet nézni az Eb összes találkozóját…

Január 10., vasárnap:

09.30: Spanyolország – Szlovákia  13-4 (4-0, 6-2, 2-1, 1-1) – férfi
11.00: Portugália – Görögország  3-27 (1-7, 1-7, 0-5, 1-8) – nők
12.30: Oroszország – Törökország 29-0 – nők
15.15: Hollandia – Magyarország – nők (M4 Sport élő)
16.45: Franciaország – Málta – férfi
18.15: Montenegró – Hollandia – férfi
20.05: Megnyitó ünnepség
20.30: Horvátország – Szerbia – férfi

Minden, amit az Eb-ről tudni kell…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS