Benitez: Szép jövő vár Németh Krisztiánra

nemethkrisztian.JPG

A Liverpool spanyol menedzsere figyeli a fiatal magyar támadót, és elárulta: hamarosan az első csapat keretében is számít U21-es válogatottunk játékosára.

Németh Krisztián eddig maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a Liverpool tartalékbajnokijainak majd’ mindegyikén gólt szerzett, s a klub egyik legtehetségesebb fiataljának számít. Rafa Benitez, a Vörösök menedzsere a klub hivatalos honlapján nyilatkozott elismerően róla, és kijelentette: Németh a következő szezonban már a felnőtt keretben is számításba jöhet majd.

– Krisztián kiválóan teljesít, olyan futballista, aki remek játékintelligenciával, nagyszerű képességekkel rendelkezik, és persze tud gólokat is lőni. A felnőtt csapat csatárai mellett és a jelenlegi helyzetünkben nincs könnyű dolga, nehéz bekerülni az együttesbe, de tisztában vagyunk azzal, hogy megvan a továbblépéshez szükséges tehetsége és tudása. Folytatnia kell a munkát, hiszen látszik rajta, hogy tanulni akar, és így hamarosan még jobb futballista válik belőle – nyilatkozta Rafa Benitez.

www.mlsz.hu