Benkó Barbara ezüstérmet szerzett a londoni olimpiai pályán

BringaSport – 2017.05.12 – Május 6-7-én került megrendezésre Angliában a Hadleigh-London UCI HC kategóriás verseny a londoni olimpia pályáján, ahol Benkó Barbara ezüstérmet szerzett. A junior válogatott is szépen szerepelt, a lányok 41 pontot, a fiúk 12 pontot szereztek idei harmadik Junior World Series versenyükön.

Az elit nőknél az első a brit Annie Last lett, a dobogó harmadik fokára pedig ausztrál Rebeca Henderson állt.
Eredménylista >>

“Jól ment végig a verseny, 1-2. helyen haladtam, az utolsó támadásomnak én lettem az áldozata és már nem bírtam a sprintet, de így is elégedett vagyok, nagyon várom már a Világkupákat!” – írta Benkó Barbara Facebook oldalán. “Ma ismét kaptam egy emlékeztetőt arról, amit mindig mondok a junioroknak, hogy ne hagyják soha őrizetlenül a kulacsaikat vagy a kerékpárjaikat mert az ördög (és a beteg emberek) sosem alszanak. A női mosdó előtt hagytam a kerékpárom 2 percre és mire kijöttem, indultam volna bemelegíteni, de a kormányomon az összes csavar meg lett lazítva… Még jó hogy időben észrevettem… Mielőtt nyomok egy sprintet… Elképesztő mi játszódik le egy-két ember fejében amikor ilyet tesz, mert azt egy másodpercig sem gondoltam, hogy véletlen volt, amikor a kerékpárom egész éjjel velem volt a szobában. Köszönöm a verseny előtti gyors átnézést és szervízt Apának és Attilának!”

18359108_1424042210995036_3198339517148159921_o

Az utánpótlás válogatott is szépen szerepelt, ez volt idén nekik a harmadik Junior World Series versenyük. A lányok közül mindenki pontszerző helyen végzett, Buzsáki Virág 12. lett (18 pont), Schmidel Regina a 13. (16 pont), Bukovácz Kata pedig a 19. (7 pont). A junior fiúknál Fetter Erik a 16. helyet szerezte meg (10 pont), Kádi Tamás Benjámin a 24. lett (2 pont), Vas Balázs pedig a 33. helyen fejezte be a versenyt.

Junior lányok eredménylistája >>
Junior fiúk eredménylistája >>

“Buzsáki Virág jól kapta el a rajtot, de egy defekt után viszont nem tudta újra felvenni a ritmust. Schmidel Regina közvetlen utána érkezett, ezzel idei legjobbját hozta. Fetter Erik 16. helyezése és időhátránya is kiemelkedő ebben a mezőnyben, és Kádi Tamásnak is sikerült a pontszerzés” – számolt be a versenyről Benkó László csapatvezető. “Benkó Barbara a rajttól kezdődően egy három fős élbolyban tekert, ami az utolsó körre két főre olvadt. Az épp vezető Annie Last apró hibáját kihasználva Barbinak az utolsó emelkedő előtt sikerült előzni. A hazai pálya előnyét élvező Last bírta a tempót és a célegyenesben a győzelmet is megszerezte. Barbi formája szépen alakul a világkupák előtt!”

Forrás: www.bringasport.hu – RSS