Bennacer a debütálásról, a csapatról és a derbiről

Ismael Bennacer, a Milan algériai középpályása szerint az Inter elleni derbi egy olyan összecsapás, amelyen mindenki játszani szeretne és elmondása szerint nincs favorit.

Bennacer a nyáron érkezett az Empolitól mintegy 16 millió euróért és a második fordulóban a Brescia ellen a kezdőcsapatban kapott lehetőséget. A 21 éves játékosnak az volt az első mérkőzése a San Siróban és végigjátszotta az összecsapást.

A SAN SIRÓBAN VALÓ DEBÜTÁLÁS ÉRZELMEIRŐL

“Nagyon boldog voltam. Először is azért, mert győztünk és ez a legfontosabb, másrészt a saját közönségünk előtt nyertünk. Hihetetlen érzés volt, igazán hihetetlen. Az első 30 nap nagyon gyorsan eltelt. Sokat dolgoztam az új csapattársaimmal és az edzővel. Boldog vagyok. Fejlődünk és javulunk. Ez egy nagy kihívás számomra.”

AZ EDZŐ ELVÁRÁSAIRÓL

“Mérkőzéstől függ, hogy mit vár el tőlem. Nagyon szeretek sokszor labdához érni, de néha egy érintéssel kell játszanunk és a Brescia ellen egyszerűen kellett fociznom.”

A FIZIKAI ÁLLAPOTÁRÓL

“Későn csatlakoztam a csapathoz, pár nappal később, mint a többiek, de személyi edzővel egyéni edzésmunkát végeztem. Kicsit hiányzott a ritmus, de jól éreztem magam, amikor csatlakoztam a társakhoz.”

BIGLIÁRÓL

“Lucas ugyanazon a poszton játszik, de különböző típusú játékosok vagyunk. Sokat kell tanulnom tőle és örömmel tölt el, hogy ilyen csapattársam van.”

AZ INTER ELLENI DERBIRŐL

“Még soha nem játszottam derbin, ez lehet az első alkalom. Minden mérkőzés ugyanolyan számomra hozzáállás szempontjából. Meg kell nyernünk a meccset és otthon tartani a három pontot. Természetesen a derbi különbözik az összes többi meccstől, mert itt az Inter az ellenfél. Együtt kell harcolnunk és még nagyobb éhséget kell mutatnunk a pályán. Nem szabad területet engednünk az ellenfélnek és felemelt fejjel kell játszanunk. Mindent meg kell tennünk, hogy megnyerjük ezt a derbit.”

“Ez egy olyan mérkőzés, amelyen mindenki játszani akar. Türelmetlen vagyok, már alig várom. Nem mondhatjuk, hogy az egyik csapat erősebb, mint a másik. A pályán meglátjuk. Győznünk kell, mert ez lesz az első nagy teszt számunkra egy erős csapat ellen.”

A VERONA ELLENI BAJNOKIRÓL

“Nem éreztem rosszul magam amiatt, hogy a cserepadon voltam. Ez természetes, új játékos vagyok és dolgoznom kell. Biglia egy nagyszerű játékos és sokat tanulhatok tőle. Nagyon sok tapasztalattal rendelkezik és tudja, hogy mit kell tennie a pályán a labdával és a labda nélkül.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS