BENU Kupa: tornagyőztes a magyar válogatott!

vamosmarton2018062301

Az ausztrálokat is legyőzte Märcz Tamás együttese az Eb előtti felkészülési tornán. 

vamosmarton2018062301

A román és az amerikai válogatott után, a BENU Kupa zárásaként az ausztrálokkal mérkőztünk meg. Érdekesség, hogy egyben a tornagyőzelemért is ment ez a csata.

Jól kezdtük a találkozót, hiszen Vámos és Kovács góljaival már 2-0-ra elhúztunk. Ezek után Younger majd Kayes találataival visszakapaszkodtak a meccsbe az auszik, 2-2. A második nyolc perc is hasonlóan alakult mint az első, hiszen Erdélyi majd Kovács révén ismét kettővel mentünk, de előnyünk egyre csökkent a nagyszünetre, 4-3.

A fordulást követően 5-5 után, Mezei majd ismét Kovács villant 7-5. A záróakkordra azonban 7-6-tal mehettünk pihenni. Az utolsó nyolc percben Manhercz lőtt egy bombát, de a hajrá előtt minden nyílt lett megint Kayest értékesítette egy fórt, 8-7. Ezek után néhány másodperccel a vége előtt Kayes egy fórt vágott be, így jöhettek az ötösök.

A ráadást mi bírtuk jobban, a hetedik párban Brooks hibázott és Kovács Gergő belőtte az övét, a 12-11-es győzelem azt is jelenti, hogy megnyertük a meccset és a BENU Kupát.

BENU Kupa, harmadik játéknap:

Magyarország – Ausztrália 8-8 (2-2, 2-1, 3-3, 1-2 – ötméteresekkel 4-3)

Magyarország: Vogel – Vámos 1, Mezei 1, Jansik D. 1, Kovács G. 3, Erdélyi 1, Bátori. Csere: Angyal, Manhercz 1, Zalánki, Bedő, Pohl. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Ausztrália: Porter – Edwards 1, Roach, Younger 4, Ford, Putt, Hollis. Csere: Kayes 3, Power, Elphick, Brooks. Szövetségi kapitány: Elvis Fatovic

USA – Románia 12-1 (2-0, 3-0, 3-1, 4-0)
Gólszerzők: Bowen 4, Hooper 2, Roelse 2, Irving 2 Vavics 1, Hallock 1 ill. Georgescu 1

A torna végeredménye: 

1. Magyarország
2. Ausztrália
3. USA
4. Románia

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS