Benzema a Lyon felé kacsingat, 50 milliós igazolásra készül az Arsenal – külföldi körkép

ANGLIA

Liverpool: Jürgen Klopp csapata a nyáron ismét megpróbálja leigazolni a Napoli szenegáli védőjét, Kalidou Koulibalyt, akit korábban 100 millió euróért sem akart elengedni az olasz csapata, ám a koronavírus-járvány okozta nehéz gazdasági helyzet miatt most akár féláron is megválhat egyik legjobbjától. A Liverpoolnak azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen a Bayern München is szívesen látná Koulibalyt. (Bild)

Chelsea: A Chelsea az idén még nem, a következő futballszezonban azonban minden lehetséges címért harcba száll a londoniak vezetőedzője szerint. Thomas Tuchel, akinek munkáját az angol élvonalbeli csapatnál másodedzőként Lőw Zsolt segíti, január végén vette át a Kékek szakmai irányítását, s együttese azóta 10 tétmérkőzésen maradt veretlen. A Chelsea pillanatnyilag a negyedik helyet foglalja el a Premier League-ben, miután csütörtök este 1-0-ra nyert a címvédő Liverpool otthonában a bajnokság 29. fordulójában. Tuchel szerint ebben az évben bajnoki célként a legjobb négy közé kerülés fogalmazható meg, az új idényben azonban nagyobb feladatok megvalósítására is alkalmasnak tartja a gárdát. “Ebben a szezonban még lehetetlen eltüntetni a hátrányunkat az éllovas Manchester Cityvel szemben” – nyilatkozta Tuchel az ESPN televíziós csatornának. “A következő idényben viszont mindenki nulláról indul, és a sportban gyorsan a legjobb lehetsz, ha megragadod a pillanatot. Mi ezt akarjuk, s a következő szezontól kezdve minden sorozatban a győzelemért fogunk küzdeni.” (MTI)

Arsenal: A nyári átigazolási szezon egyik legfőbb kiszemeltje a Lyon 1-szeres francia válogatott középpályása, Houssem Aouar lesz. A 22 éves játékos szerződése 2023 nyaráig érvényes a francia klubnál, piaci értékét pedig 50 millió euróra becsüli a Transfermarkt. (Calciomercato)

A Standard információi szerint Ibrahima Konate, az RB Leipzig 21 éves francia hávédje az Arsenalban folytathatja pályafutását.

Leicester City: A Leciester City újra érdeklődik Ismail Jakobs, a Köln német U21-es válogatott hátvédje iránt, akit a Brighton is szívesen látná a soraiban. (Mail)

West Ham: A West Hamben köthet ki a Valencia 24 éves portugál támadója, Goncalo Guedes. (O Jogo)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Francia lapértesülések szerint Karim Benzema közel áll a hazatéréshez, miután a Lyon együtteséhez közeli források szerint a francia támadó már az átigazolása és a szerződése részleteiről tárgyal a volt klubja vezetőségével. (Le10 Sport)

Barcelona: Ismét megsérült Gerard Piqué, a Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya. A klub közlése szerint a védő a szerdai, Sevilla elleni győztes kupameccsen (3-0) sérült meg a jobb térdén. A 94. percben még gólt szerzett, ezzel kiharcolta együttesének a hosszabbítást, amelyben a továbbjutást is sikerült elérni, és ugyan az utolsó percekben már bicegett, végigjátszotta a találkozót. A Barcelona közölte, hogy Piquének meghúzódott az egyik térdszalagja, a spanyol média szerint pedig legalább két hetet kell kihagynia. A 34 éves futballista ebben a szezonban már több mérkőzést kihagyott egy másik térdsérülés miatt. Eddig összesen 15 meccsen lépett pályára és két gólt szerzett. (MTI)

A Manchester United és az RB Leipzig is ajánlatot tett a katalánok B-csapatában szereplő utánpótlás-válogatott középpályás, Ilaix Moriba játékjogáért. A 18 éves játékos idén februárban mutatkozott be a Barcelona első csapatában, sőt az Alavés és a Sevilla elleni bajnokikon egy-egy gólpasszt is kiosztott. (Mundo Deportivo)

OLASZORSZÁG

AS Roma: Két Premier League-klub, a Tottenham és a Leicester is vinné az U23-as brazil válogatott védőt, Roger Ibanezt. A 22 éves játékos megszerzése azonban nem lesz olcsó mulatság, hiszen a szerződésében 80 millió eurós kivásárlási ár szerepel. (Calciomercato)

A Calciomercato értesülései szerint Jordan Veretout, a Roma francia középpályása sérülés miatt mintegy 35 napot lesz kénytelen kihagyni. (Azzurri)

Juventus: A Juventus közleményében tudatta, hogy a csapat uruguayi középpályása, Rodrigo Bentancur koronavírust, így azonnal elkülönítették, a klub pedig felvette a kapcsolatot a helyi egészségügyi hatóságokkal, hogy az ilyenkor szükséges protokollt elindítsák. A hírek szerint a játékos tünetmentes. (Juventushungary.hu)

AC Milan: Kiszemelték a Premier League-ben szereplő Fulham kameruni válogatott középpályását, Andre Zambo Anguissát, akit már tavaly nyáron is megpróbáltak kölcsönvenni pluszban egy vételi opcióval, ám akkor nem jött össze az üzlet. (Calciomercato)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Ötéves szerződést írt alá Jamal Musiala, a Bayern München tinédzser labdarúgója. A klub hivatalos honlapja péntek délután arról számolt be, hogy a 18. születésnapját múlt szombaton ünneplő középpályás 2026-ig kötelezte el magát, sajtóhírek szerint élete első felnőtt szerződésével pedig évi 5 millió, azaz heti 96 ezer eurót keres majd. “Hihetetlenül jól érzem magam a klubnál és a csapatnál. A világ legjobb játékosaival futballozhatok és nap mint nap tanulhatok tőlük. Nagyon boldog vagyok, amiért ilyen fiatalon megkaptam a lehetőséget, szeretném minél jobb teljesítménnyel meghálálni ezt a bizalmat és minél több címet nyerni a Bayernnel” – nyilatkozta Musiala. A stuttgarti születésű, brit-nigériai apától és német anyától származó játékos – aki nemrég bejelentette, hogy Németország színeiért szeretne majd a válogatottban küzdeni – ezzel a leghosszabb ideig tartó szerződéssel rendelkezik a Bayern Münchennél, amelynél Leroy Sané, Alexander Nübel, Marc Roca és Alphonso Davies 2025-ig van lekötve. Musiala, múlt hét kedden 17 évesen és 363 naposan betalált a Lazio kapujába a 4-1-es német sikerrel zárult nyolcaddöntős Bajnokok Ligája-mérkőzésén, ezzel nemcsak a Bayern München történetének legfiatalabb gólszerzője lett, hanem angol játékosként is övé ez a rekord a legrangosabb európai kupasorozatban. (MTI)

Jamal Musiala signs professional contract with FC Bayern until 2026! 🔴⚪

Full story: https://fc.bayern/musiala2026

Közzétette: FC Bayern München – 2021. március 5., péntek

Hoffenheim: Meghosszabbították az osztrák válogatott középpályás, Christoph Baumgartner szerződését 2025 nyaráig.