Berecz Zsombor a finn hajóosztály vb-harmadik helyén

Három futammal kezdődött el a finn hajóosztály világbajnoksága: az Arany-kupát 2018-ban elnyerő magyar olimpikon szenzációs versenyzéssel megnyerte a harmadik futamot és az összetettben is a harmadik.

Berecz zsombor (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Az olimpia előtti utolsó nagy nemzetközi esemény kezdődött el a finn hajóosztályban. A világbajnokságon 33 ország 52 vitorlázója áll rajthoz Portóban, s nem bár a szokásos nyitóceremónia a járványügyi óvintézkedések miatt elmaradt, a sportolók – köztük a magyar Berecz Zsombor – elképesztő lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe.

A hangulatot beárnyékolják azok a viták, amelyek az osztály olimpiai részvétele körül folynak – ahogyan arról már többször is írtunk, a finnesek küzdelme nem szerepel a 2024-es ötkarikás játékok programján. Nemrég felsejlett a remény, hogy a legférfiasabb osztály képviselői mégis visszatérhetnek, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy sikerül.

Az olimpiai bajnoki címvédő, négyszeres világbajnok angol Giles Scott elmondta, szerinte van egy kis felfordulás, ami teljesen érthető, hiszen nagyon jó vitorlázók alkotják a finn mezőnyt, akik számára az olimpiai programból való törléssel elvész a lehetőség, a motiváció.

„Az is szomorú, hogy az osztály kimarad a programból, de az igazán katasztrofális, hogy ezeknek a remek vitorlázóknak ezután nincs hova menniük. Nem rólam van szó, én már itt maradok a finnben, de mi lesz a többiekkel, a fiatalokkal? Ezért is szeretném nagyon, ha megváltozna a döntés. Ám ha ez nem történik meg, akkor ez az utolsó esély, hogy a fiatal tehetségek kijussanak az olimpiára” – mondta Giles Scott.

Az osztály egyetlen magyar világbajnoka, a 2018-ban, Aarhusban aranyérmes Berecz Zsombor (aki néhány hete szerezte meg második Európa-bajnoki címét) természetesen egyetértett egyik legfőbb ellenfelével.

„Az osztályban mindenki nagyon csalódott, de ez már inkább a következő generáció vesztesége, hiszen én már biztosan itt maradok, a finn mezőnyben – nyilatkozta a Tokióra remek formában készülő Berecz. – A hazámban is legalább tíz olyan versenyző van, huszonkettőtől huszonhét éves korig, akinek lehetne jövője ebben az osztályban, és akkor a külföldiekről még nem is beszéltünk, akik szintén nagyszerű tehetségek, mégis előfordulhat, hogy nem lesz lehetőségük megméretni magukat az olimpián. Akkor pedig elveszítjük őket a sportágból.”

Ilyen előzmények után kezdődtek el az öt napon át tartó küzdelmek a világbajnoki trófeáért, az idén 65 esztendős Arany kupáért, és persze azért egyetlenegy európai kvótáért, amelyért hatalmas a tülekedés: 15 nemzet 32 finnese szeretne még kijutni Tokióba. (Az Afrikának szánt kvótáért mindössze két versenyző, Tunézia és Dél-Afrika egy-egy képviselője mérkőzik meg egymással.)

Világbajnoki címvédőként az új-zélandi Josh Junior érkezett Portóba, aki két éve gyakorlatilag nem ült finnben (viszont csapatával időközben megnyerte az Amerika Kupát), nagy ellenfele lehet az olimpiai bajnoki címvédő Giles Scott, és persze Berecz Zsombor is, aki alig néhány hete mutatta meg, milyen remek formában van.

Az első nap eléggé változatosan alakult, három futam után az új-zélandi Andy Maloney áll az élen, Berecz pedig egy kilencedik és egy tizenegyedik hellyel, valamint a harmadik futamban aratott szenzációs futamgyőzelemmel a harmadik helyet foglalja el az összetettben. Soha rosszabb kezdést!

Ahogyan egyébként lenni szokott ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben, szinte mindenki teljesítménye nagy amplitudón mozog, úgyhogy azok lesznek most is sikeresek, akik a legkiegyensúlyozottabban versenyeznek. Ez pedig Berecz egyik legfőbb erőssége, amire lehet alapozni.

A világbajnokságból hét futam van még hátra.

FINN VILÁGBAJNOKSÁG, PORTO
Az állás 3 futam után:
1. Andy Maloney (új-zélandi) 13 helyezési pont, 2. Cardona (spanyol) 14, 3. Berecz Zsombor (magyar) 21