Berki Krisztián már a ’18-as olimpiai kvalifikációs időszakra koncentrál


London olimpiai bajnok tornásza az M1 hírcsatorna műsorában többek között arról is beszélt, hogy apró fájdalmai még vannak a műtött bal vállában, de a 2020-as tokiói olimpiára ki akar jutni, ezért most edzőjével azon dolgoznak, hogy a 2018-ban induló kvalifikációs időszakra formába lendüljön.  

„A mezőnyben hárman vagyunk Louis Smith-szel és Max Whitlockkal, akik 16 pont körüli eredményt tudnak elérni, ezért arra számítok, hogy kettejükkel kell majd ismét felvennem a harcot, bár biztosan lesznek fiatal feltörekvő riválisok is” – tekintett előre a kvalifikációs időszakra a hatszoros Európa-bajnok, aki a tervek szerint a hétvégi, szombathelyi világkupán is rajthoz áll, igaz, még nem építette bele a gyakorlatába a róla elnevezett elemet.

Az UTE 31 éves sportolója az M1 aktuális csatornának kedden azt mondta, a szeptember végi országos szerbajnokságon ugyan nem talált legyőzőre kedvenc szerén, mégsem volt teljesen elégedett.    

„Sajnos egy rontott gyakorlattal nyertem, és azt is érzékeltem, hogy mentálisan még nem vagyok a legjobb formában, nem tudtam ugyanis kizárni a nézők hangját, hallottam a zenei váltásokat is” – mondta Berki Krisztián, aki nem jutott ki a riói játékokra. Hozzátette, hosszú volt az egyéves kihagyás, ezért most fokozatosan kell visszanyernie a formáját. A háromszoros világbajnok tornász kijelentette, sikeres felkészülésen van túl, így az elkövetkezendő versenyeken már indulni fog, ugyanakkor azt még nem döntötték el edzőjével, Kovács Istvánnal, hogy a szombathelyi vk-n az alacsonyabb, vagy a magasabb kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatja-e be.    

„Az elmúlt héten kezdtem el gyakorolni a 7.0-s kiinduló pontszámú gyakorlatot, de ebben a Berki-elem még nem szerepel, annak a beépítése több időt és edzést vesz igénybe” – mondta Berki, akinek szeptember elején Magyar Zoltán, a hazai szövetség elnöke mondta el elsőként telefonon, hogy elemet neveznek el róla. A jövő évtől a kápán végrehajtott orsó Thomas-körrel való kombinálását nevezik Berki-elemnek, amelynek erőssége E-értékű lesz, így plusz egy tizedpontot ér majd. „Mindig mondtam, hogy sok mindent elértem már a tornában, ez azonban egy másfajta siker, amely számomra olyan, mint egy olimpiai aranyérem, hatalmas dicsőség és még mindig megfoghatatlan egy kicsit a számomra” – nyilatkozta Berki Krisztián, aki 2002 és 2009 között sorozatban nyolc országos bajnoki címet nyert lólengésben a Mesterfokú Bajnokságon, két-két vb-, és Eb-ezüstje is van, kontinensbajnokságon egyszer bronzérmes volt.

A Magyar Torna Szövetség kedden tartott a világkupa beharangozásaként sajtótájékoztatót, melyen több, mint 130 sportoló, köztük a magyar válogatott tagjai lépnek a szerekhez. A Torna Challenge Világkupát október 7-9. között rendezik meg Szombathelyen, az Arena Savariában. A sajtótájékoztatón részt vett a kétszeres olimpiai bajnok tornász dr. Magyar Zoltán, a hazai szövetség elnöke, a MOB alelnöke, a Nemzet Sportolója is.

(MTI-MATSZ-MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS