Berlusconi: A Milan nem maradhat ki a BL-ből

Silvio Berlusconi, a klub tulajdonosa pénteken meglátogatta a csapatot Milanellóban és egyeztetett a játékosokkal illetve Mihajloviccal, majd megtekintette a csapat délutáni edzését.

“Amint Balotelli és Menez visszatér, egy igen támadó alakzatban tudunk játszani. Menezre nagyon számítunk, mint trequartista. Ő volt tavaly a legjobb játékosunk és sajnálatos módon most sérült. Az új megváltozott Balotellivel igazán veszélyesek lettek volna támadásban, nem beszélve Baccáról. Donnarumma? Gyönyörű, hogy 16 évesen készen áll a pályára lépésre a Serie A-ban. Ő lehet a kapusunk a következő 20 évben. Irigylem az utódaimat, hiszen nem kell kapusra költeni az elkövetkező években. Bertolacci? Sokat javult.” – mondta Berlusconi az újságíróknak az edzőközpontban.

“Boateng? Én mindig is középcsatárként tekintettem rá. Nem fél kapura lőnni, mentálisan és fizikailag is alkalmas, hogy középcsatárként játsszon. Mindig is kedveltem őt. A térdei rendben vannak. A fizikai állapotától függ, hogy szerződtetni fogjuk-e januárban.”

“BL? A Bajnokok Ligája alapvető fontosságú számunkra. A Milan nem maradhat ki Európa legrangosabb kupájának elődöntőjéből és döntőjéből. A marketing stratégiának köszönhetően évente 100 millió eurós bevételre kell számítani, ami a harmadik évben elérheti a 200 milliót. Ha ez megtörténik, ismét lesz lehetőségünk szerződtetni a legjobb játékosokat.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS