Berlusconi elismerte, eladja a Milant

Silvio Berlusconi, a Milan teljhatalmú tulajdonosa kedden bejelentette, hogy eladja a klubot.

A 79 éves üzletember szívét néhány héttel ezelőtt műtötték meg, az operáció négy órán át tartott és sikeres volt. Ezt követően az intenzív osztályra szállították, majd egy kórterembe került. Berlusconi egészségügyi állapota egyre jobb volt, ma délben pedig kiengedték a kórházból.

Berlusconi a kórházból kilépve nyilatkozott az újságíróknak és gyakorlatilag bejelentette, hogy eladta a klubot a kínai konzorciumnak.

“Eladtam a Milant azoknak, akik képesek arra, hogy a klubot ismét a csúcsra emeljék Olaszországban, Európában és a világban. Azt követeltem, hogy a kínai csoport legalább 400 millió eurót fordítson átigazolásokra az elkövetkező két évben. Az elmúlt négy év már nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Úgy gondolom, ez a legjobb módja, hogy lezárjam 30 éves korszakomat a klub élén.” – mondta Berlusconi.

A Sky szerint július 12-én fog megtörténni a szerződés aláírása a klub eladásáról.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS