Berlusconi: “Megérintette a szívemet a koreográfia”

Silvio Berlusconi szerint igazságos eredmény született a vasárnap esti Derby della Madonninán, valamint hozzátette, garanciák vannak érvényben arra, hogy december 13-án lezárul a klub eladása.

Berlusconi a San Siróban tekintette meg az Inter elleni mérkőzést, amely az utolsó milánói derbije volt a piros-feketék tulajdonosaként, ugyanis decemberben végleg lezárulhat a kínai hatalomátvétel. A szurkolók egy csodálatos élőképpel, méltó módon tisztelegtek a 80 éves üzletember előtt, aki a világ egyik legsikeresebb klubjává tette a Milant.

A találkozót követően Berlusconit kérdezték az újságírók, szóba került a tulajdonosváltás, a szurkolók gesztusa és Vincenzo Montella taktikája is.

“Érvényes garanciáink vannak arra, hogy december 13-án lezárul a tulajdonosváltás. Úgy véljük, nincsenek akadályok a szükséges engedélyek beszerzése előtt, amelyeket a kínai államtól kell megkapni, úgyhogy úgy gondoljuk, az említett dátumra minden elkészülhet. A kínaiak ragaszkodtak hozzá, hogy továbbra is betöltsem a pozíciómat. Erre az volt a válaszom, hogy nem tudnék egy olyan klub elnöke lenni, amelyet más vezetők irányítanak. Így felajánlották nekem, hogy legyek tiszteletbeli elnök anélkül, hogy egy ügyvezető elnököt is választanának. Úgy gondolom, ilyen feltételekkel elvállalhatom a szerepet, de meg kell kapnom a lehetőséget arra, hogy beleszólásom legyen az átigazolási piac történéseibe és a játékot érintő kérdésekbe. Ha ezek a feltételek megfelelőek lesznek, akkor megpróbálom elfogadni a tiszteletbeli elnökséget.” – fogalmazott Berlusconi a MilanNews.it-nek.

“Az Inter elleni derbi igazságos eredménnyel zárult. Kár, hogy az utolsó pillanatokban kaptunk egy gólt, mert reméltük, hogy felléphetünk a második helyre. Most a Romával pontegyenlőséggel állunk, de nem játszottunk rossz meccset. Gratuláltam Montellának a helyezéshez, de a taktikát illetően van különbség a kettőnk véleménye között. Meg vagyok győződve róla, hogy az a Milan-minta segített nekünk 30 éven át a világ legsikeresebb csapatai közé tartozni, hogy két csatárral és egy támadó középpályással játszottunk. Montellának is azt hangsúlyoztam, hogy ez a megfelelő út a támadásoknál, és nem a két szélsővel történő játék.”

“Nagyon érzelmes volt a szurkolók koreográfiája. Lenyűgözött, hogy majdnem három hónapig dolgoztak rajta, megérintette a szívemet. Sok fájdalomba került, hogy elfogadjam a klub eladását, mivel a futballvilág pénze ma már gázból, olajból és más országok egyéb forrásaiból származik, mint amilyen Roman Abramovicé Oroszországban.”

Berlusconi ugyanakkor rendkívül büszke a csapat ifiakadémiájának működésére, amelynek sikerét Donnarumma és Locatelli szerepe bizonyítja leginkább.

“Donnarumma az ifiakadémiánk gyümölcse, amit a rendkívül felkészült edzőinknek köszönhetünk. Nagy erősítést jelentett a csapatunknak, és örülök, hogy máris bemutatkozott a nemzeti csapatban. Ugyanakkor van egy másik fiatal kapus is mögötte, akiről az edzőink azt mondták nekem, hogy ugyanolyan jó, mint Donnarumma, ami azt jelenti, hogy bíznunk kell az utánpótlásunkban.” – utalt Berlusconi a 16 esztendős Alessandro Plizzarira.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS