Bernadett a gólkirálynő

Oroszország végre döntőt nyert Dánia ellen, a játékosként olimpiai és világbajnok dél-koreai O Szeong-ok edzőként is érmet nyert világversenyen, a gólkirálynő pedig Hornyák Bernadett lett – befejeződött a pozsonyi leány ifjúsági kézilabda vb.

reb  Véget ért a szomszédban, Pozsonyban rendezett ifjúsági leánykézilabda-világbajnokság, s ahogyan azt honlapunk olvasói napról napra nyomon követhették, a magyar válogatott a negyeddöntőben, Norvégiától elszenvedett egygólos vereséget leszámítva nyolcból hét mérkőzést fölényesen, az utolsót, a franciák ellenit pedig szorosabban, de megnyerte, így az ötödik helyen zárt.

A csapat a helyosztót és a közös ebédet követően hazabuszozott – pontosabban, csak a gárda nagyjából ötöde és a stáb egy része, hiszen a legtöbb lányért eljött a szülője.

hornyak_bernadett

Hornyák Bernadett a góljaival mindenki fölé nőtt

Hornyák Bernadett talán már leszállt Budapesten a buszról, amikor a döntőt követően kihirdették az All Star-csapatot, és átadták a torna gólkirálynőjének járó díjat. Azaz, átadták volna, hiszen az ősztől a Dunaújváros felnőttcsapatát erősítő irányító-átlövő kapta meg az elismerést – 67 góljával a legjobb „lövésznek” bizonyult.

A hazaúton egyébként a minicsapat nagy figyelemmel, és hasonló mértékű szomorúsággal követte a férfi juniorok Németország elleni 30-22-es vereségét a dániai korosztályos Eb-n, s amellett figyelte a pozsonyi mérkőzéseket is.

Izgalmas csatát láthattak a bronzmeccsen, amelyen a magyarokat kiejtő Norvégia a Koreai Köztársaság ellen lépett pályára. Az egyaránt gyorslábú játékosokból álló alakulatok váltakozva vezetettek, ám a távol-keletiek jobban bírták a hajrát, így megszerezték a harmadik helyet. A játékosként öt olimpiát megjáró, olimpiai és világbajnok O Szeong-ok Oh, a csapat edzője szerencsésnek mondta magát, amiért érmet szerzett első szövetségi edzőként megélt világversenyén.

Hiába kívánta Háfra Noémi, hogy ha már kikaptak a norvégoktól, nyerjék meg ők a vb-t, a finálét végül két veretlen válogatott, Dánia és Oroszország vívta. Szokatlannak semmiképpen sem nevezhettük a párosítást, hiszen a tavalyi (U17-es és U19 Eb) és idei nyár (U18-as és U20-as vb) összes leány utánpótlás-világeseményén ennek a két országnak a válogatottja volt érdekelt a végelszámoláskor. S mindannyiszor az északiak örülhettek.

oroszok_pozsony

Megtört az orosz átok

Eddig.

A nemzetközi szövetség újságírója rengeteget meccset látott a vb-n (meg az elmúlt 15 évben, ahogyan viccesen megjegyezte), úgy érzékelte, hogy a dánok csapatként egységesebbek, míg az oroszokat két remek játékosuk repíti.

Ezúttal azonban nem az egység diadalmaskodott. A döntő első félideje kiegyenlített játékot hozott, amely annak is tudható, hogy a tét miatt idegesen kezdtek a kézilabdázók.

A 14-11-es orosz vezetés önmagában minden végkimenetelt magában rejtett, ám kulcsmomentumnak bizonyult, hogy a dánok 19-16-os hátrány után nyolc góllal engedték meglépni az ellenfelet. Egy éve Szkopjében rettenetesen elkeseredett orosz játékosok borultak a pályára az U17-es Eb elveszített döntőjét követően, most viszont örömökben ugrálhattak a pozsonyi padlón. Vjacseszlav Kirilenko edző elmondta, többféle védekezési felállással készültek, amelyeket rugalmasan tudtak váltogatni, és gratulált a lányoknak, akik alaposan megszenvedtek a felkészülésen, a világbajnoki cím azonban tökéletes kárpótlás.

A vesztes oldal mestere, Heine Mogensen Eriksen sportszerűen dicsérte a győztest, amely szerinte a többiek felett áll. Egyik játékosa, Emma Cecilie Uhrskov Friis kiemelte, hogy csapatként nem tudtak megbirkózni a rivális kiemelkedő tagjaival.

A torna All Star-csapatába három dán, két orosz és két dél-koreai játékos került. A korosztály európai része egy év múlva, Celjében szerepel az U19-es kontinensviadalon, míg 2018-ban Magyarország ad otthont az U20-as világbajnokságnak.

A vb-hez kapcsolódó korábbi anyagaink: beszámoló a vasárnapi érkezésről, hétfői szünnap, Magyarország–Kína,szerdai szünnap, Magyarország-Spanyolország, Magyarország–Kongó, interjú Siti Beátával, Magyarország–Svédország,Magyarország–Brazília, Hajdu János-interjúbeszélgetés az újoncokkal,Magyarország–Angola, Magyarország–Norvégia, beszélgetés Háfra Noémivel,Magyarország-Horvátország, Magyarország-Franciaország

IFJÚSÁGI LEÁNY KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, POZSONY
All Star-csapat
Kapus: Lærke Sofie Sørensen (Dánia)
Balszélső: Emma Cecilie Uhrskov Friis (Dánia)
Balátlövő: Szong Dzsin-mi (Koreai Köztársaság)
Irányító: Gim Aje-ong (Koreai Köztársaság)
Jobbátlövő: Antonyina Szkorobogacsenko (Oroszország)
Jobbszélső: Marija Dugyina (Oroszország)
Beálló: Ida Marie Moesgaard Dahl (Dánia)
Legjobb védő: Guro Nestaker (Norvégia)
Gólkirálynő: Hornyák Bernadett (67 gól)
A legértékesebb játékos: Karina Szabirova (Oroszország)
A világbajnokság végeredménye: 1. Oroszország, 2. Dánia, 3. Koreai Köztársaság, 4. Norvégia, 5. Magyarország, 6. Franciaország, 7. Svédország, 8. Horvátország, 9. Egyiptom, 10. Angola, 11. Németország, 12. Brazília, 13. Szlovákia, 14. Románia, 15. Spanyolország, 16. Szlovénia, 17. Japán, 18. Argentína, 19. Kazahsztán, 20. Kína, 21. Paraguay, 22. Chile, 23. Kongó, 24. Üzbegisztán

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS