Bernáth Attila káprázatos sikere Belgrádban – a spanyol Európa-bajnoki címvédő ellen győzött a negyeddöntőben

A Belgrád Winner torna második napján a magyar csapat a verseny eddigi legnagyobb meglepetését okozta. Bernáth Attila nem kisebb bravúrt hajtott végre, a súlycsoport aktuális Európa-bajnoka ellen győzött, a spanyol Martin Molina ezúttal kikapott a versenyzőnktől, így a légsúlyú ökölvívónk már biztosan érmes Szerbiában.

A spanyol Martin Molina tavaly az Európa-bajnokság első fordulójában győzte le Bernáth Attilát, így volt miért visszavágni Belgrádban. Attila ezúttal tökéletesen követte a taktikai utasításokat, az utolsó pillanatokig végig bírta a nagy tempót, és remekül használta ki hosszabb kezeit is. A siker így megosztott pontozással nem maradt el, és Attila élete legnagyobb skalpját gyűjtötte be. Következő ellenfele a szerb Omer Ametovics lesz, egy 20 éves kora ellenére rutinosnak számító hazai bokszoló, aki egy erős brazil ellenfelet győzött le a második versenynapon. Attila kiválóan ismeri az alacsonyabb szerb riválist, és ezen a mérkőzésen már a döntőbe jutás lesz a tét.

A szerbiai nemzetközi versenyen összesen 25 ország 189 ökölvívója vesz részt mind az öt kontinensről. Az európai országok mellett Kazahsztán, Kuba, Brazília, Ausztrália, Algéria, Marokkó, Zöldfoki-szigetek, Kirgizisztán és Tajvan is részt vesz a hatvanadik alkalommal sorra kerülő belgrádi nemzetközi tornán.

„A sorsoláson láttuk, hogy Attila az Európa-bajnokkal fog kezdeni, de egyáltalán nem hangolódtam le emiatt. Azért jöttünk erre a tornára, hogy a mérkőzések és a kesztyűzések számát növeljük, eredménykényszer nélkül.

Attila végig részt vett az elmúlt hetekben a közös felkészülésben, és érződött rajta, hogy hétről-hétre jön fel. Bár még messze vagyunk a csúcsforma időzítéstől, de a sok erősítő edzés mellett, a szokásosnál is többet foglalkoztunk a csiszolásokkal mind szermunkákon, mind partnerrel. Azt gondolom, hogy Attila is fejlődött már ez alatt a pár hét alatt is.

A mérkőzésre megbeszéltük a taktikát, amelyet Attila – kiváltképpen az első menetben – szinte hibátlanul betartott. Véleményem szerint az első menetet nagyon vastagon, de a többi menetet is egyértelműen elvitte. Teljes mértékben elégedett vagyok a mai teljesítményével! Holnap Szaka Pisti fog ringbe lépni. Bár egy kellemetlen francia ellenfelet kapott, bízom a győzelmében, mert ő is jó állapotban érkezett ide” – nyilatkozta Bertók Róbert szövetségi kapitány.

A magyar csapat második napi eredményei:

51 kg: Bernáth Attila – Martin Molina (spanyol) 3:2

A magyar csapat harmadik napi párosításai:

54 kg: Szaka István – Ibrahim Boukedim (francia)

Hajrá, magyar ökölvívás!