Bernd Storck: Nagyszerű volt a második félidei játékunk

A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a horvátok elleni összecsapás második játékrészében jelentős fejlődésről adott számot a csapat.

– Máshogy képzeltem el a mérkőzés elejét, több játékot, több helyzetet vártam a csapattól – kezdte értékelését az 1-1-re végződött találkozót követően Bernd Storck szövetségi kapitány. – Meglehetősen idegesen futballoztunk az első 30 percben, a csatároknak előretett labdák nem voltak pontosak, ezért nem tudtunk helyzeteket kialakítani. A folytatásban viszont feljavultunk támadásban, a második félidőben kifejezetten bátor és jóval hatékonyabb volt az előrejátékunk, ez a helyzeteink számában is megmutatkozott. Nem volt könnyű négy hónap kihagyás után felvenni a ritmust, próbáltuk megvalósítani az elmúlt egy hétben gyakorolt taktikai elemeket, ami elsősorban a második félidőben sikerült.

Bernd Storck újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a média által kritizált Szalai Ádám fontos része a csapatnak, a horvátok ellen az ő játéka is kellett ahhoz, hogy feljavuljon a támadójátékunk, és nyomást tudjunk gyakorolni a horvát kapura.

– A szünet után nagyszerűen játszottunk, ez volt az egyik legjobb játékrész, amit eddig a válogatottól láttam, és ebben minden egyes pályán lévő játékosnak szerepe volt. Egy ilyen remek horvát válogatottat nem könnyű nyomás alá helyezni, nekünk sikerült, ha ezt vesszük alapul, elégedettek lehetünk a csapat fejlődésével, ez a teljesítmény nagyon pozitív a jövőre nézve. Kemény felkészülés vár ránk, de úgy gondolom, ha még tovább fejlődünk a következő időszakban, jó Európa-bajnokság vár ránk – fogalmazott a kapitány.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS