Bernd Storck: Nincs vesztenivalónk Portugáliában

A magyar válogatott megtartotta utolsó hazai edzését a március 25-i, lisszaboni vb-selejtező előtt.

Két játékos kivételével – Lang Ádám és Korhut Mihály csak Portugáliában csatlakozik a kerethez – a válogatott minden tagja megérkezett Telkibe, de a hétfő délelőtti edzésen még többen regenerációs munkát végeztek a csapat játékosai közül. A tréning előtt tartott sajtótájékoztatón Bernd Storck szövetségi kapitány elmondta: nem tart a mérkőzéstől a csapat, úgy utazhatunk ki Portugáliába, hogy nincs vesztenivalónk a szombati mérkőzésen az Európa-bajnok ellen.

– A csapat egy része már egy hete kemény munkát végez, és Portugáliában egy újabb eseménydús hét áll előttünk – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Mielőtt rátérnék az A-válogatottra, szeretném kiemelni, hogy az előző napokban négy válogatott készült együtt Telkiben, a felnőttek mellett az U21, az U19 és az U17 edzőtáborozott itt, utóbbi hazai rendezésű Eb-elitkörben próbálja meg kiharcolni az Európa-bajnoki szereplést. Ez a csapat is megérdemli a támogatást, hiszen ők képviselik a magyar futball jövőjét. Ami az A-válogatottat illeti: nincs vesztenivalónk Portugáliában, ezért nyugodtan, jó hangulatban és magabiztosan készülünk, tudjuk mit kell tenni ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Győzni szeretnénk, ezért nem fogunk védekező felfogásban játszani, részben azért, mert gólt kell szereznünk, másrészt pedig azért, mert a portugáloknak klasszis támadóik vannak, és ha magunkra húzzuk őket, azzal saját dolgunkat nehezítjük meg. Nem szeretném kiteríteni a lapjainkat, ezért a taktikánkról nem beszélek, a kezdőcsapatot pedig a kinti edzések tapasztalatait felhasználva alakítjuk ki. Van néhány változás a keretünkben az Eb óta, több fiatal játékos is tagja a csapatnak, akik segíthetik a válogatottat a céljaink elérésében. Mindent megteszünk a jó eredmény elérése érdekében, bízom benne, hogy sikerül újabb szép pillanatokat szereznünk elkötelezett szurkolóinknak, akiknek ismét köszönettel tartozunk támogatásukért.

szalai

Szalai Ádám, a Hoffenheimben tavasszal remek formát mutató támadója elmondta: a válogatottat megerősítette az Európa-bajnokságon elért jó eredmény, és bár a vb-selejtezők közül néhány meccs nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük, a csapat tovább küzd a csoportból való továbbjutásért.

– Tempójában hasonló mérkőzést várok, mint az Eb-n, ismét egy jó mérkőzésre számítok, azt azonban nem lehet megmondani, hogy a forgatókönyv is hasonló lesz-e, mint Franciaországban volt. A tudásunk legjavát kell nyújtanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk Lisszabonban, a legfontosabb talán, hogy a labdaszerzések után okosan kell lejátszanunk a támadásainkat – így Szalai Ádám.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS