Bernd Storck újabb válogatott játékosokkal találkozott

stok_web

A magyar válogatott megbízott szövetségi kapitány szerdán a Ferencváros három válogatott játékosát, valamint Juhász Rolandot hívta meg egy hosszabb beszélgetésre.

A német szakember már bemutatkozó sajtótájékoztatóján is elmondta, hogy még az első összetartást megelőzően szeretne minél több válogatott játékossal találkozni, hogy mikor a közös munka megkezdődik, a labdarúgók már ismerjék a kapitány elképzeléseit. Bernd Storck azóta néhány játékossal már megismerkedett személyesen is, szerdán pedig a Ferencváros három futballistájával, Gera Zoltánnal, Dibusz Dénessel és Leandróval, valamint Juhász Rolanddal találkozott, és egy jó hangulatú, bő egyórás megbeszélésen egyeztetett a későbbi közös munkáról.

– Az a célom, hogy a románok elleni mérkőzést megelőző edzőtáborig a lehető legtöbb játékossal személyesen is leüljek beszélni – mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck. – Ez azért fontos, mert így elkerülhetjük, hogy közvetlenül egy ilyen rendkívül fontos mérkőzés előtt találkozzunk először egymással. Ilyen formán picit oldhatom a gátlásokat, az esetleges feszültséget a futballistákban is, illetve megismerhetem őket személyesen, az emberi oldalukról is. Tegnap három ferencvárosi játékossal, illetve Juhász Rolanddal találkoztam, és egy kifejezetten jó hangulatú beszélgetésen vagyunk túl. Az együtt töltött egy órában nemcsak a ránk váró feladatokról, a szakmai elvárásaimról beszélgettünk, hanem tekintettel arra, hogy rutinos labdarúgókról van szó, az utánpótlás és általánosságban a magyar foci jövője is téma volt. Azt tudjuk, hogy Gerára a román meccsen biztosan nem számíthatunk, és sajnos Juhász Roland játéka is erősen kétséges, amit tovább nehezíti a dolgunkat, ezzel együtt nagyon bízom benne, hogy Roland meggyógyul a mérkőzésre, Gera játékára pedig az északírek ellen már számíthatok.

– Kifejezetten szerencsésnek tartom, hogy Bernd Storck mindenkivel személyesen szeretne találkozni, mert így számtalan kérdésre nem a mérkőzés hetén kell választ kapnunk, hanem már most meg tudjuk vele beszélni – mondta a találkozót követően Juhász Roland. – Annyit leszűrhetünk ez alapján, hogy a futballról alkotott filozófiája nagy vonalaiban hasonlít Dárdai Pali elképzeléseire, így bízom benne, hogy vele is hasonlóan sikeresek tudunk lenni, mint az előző időszakban. Azt is mondta, hogy az ő személye a válogatott ügye szempontjából szinte jelentéktelen, egyetlen célja van, hogy a csapatot kivezesse Franciaországba, és ezzel nemcsak a magyar futballtársadalomnak, de az egész országnak nagy örömet szerezzen.

Ami a Videoton FC védőjének sérülését illeti: egyelőre nincs meg a pontos diagnózis, ezért azt sem lehet megmondani, Juhásznak milyen esélyei vannak arra, hogy felépüljön a szeptember 4-i Eb-selejtezőre.

– Részt veszek egy újabb MR-vizsgálaton, mert egyelőre nem tudjuk pontosan a sérülés súlyosságát, de talán mondanom sem kell, minden erőmmel azon vagyok, hogy pályára tudjak lépni a románok ellen – fogalmazott Juhász Roland.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS