Bertók Róbert – A rendkívül erős Bocskait követően folytatjuk a felkészülésünket az év fő eseményeire

Az elmúlt évek egyik legerősebb Bocskai Emlékversenyét láthatta a debreceni közönség az elmúlt napokban. Üzbegisztán, Kazahsztán, Ukrajna, Thaiföld, Anglia, Ausztrália, Argentína, Németország, Franciaország, Kirgizisztán és Lengyelország is a világ elitjéhez tartozik, részvételük jelentősen erősítette a viadalt.

Bertók Róbert szövetségi kapitány csapata háromhetes, külföldiekkel együtt töltött tatai edzőtáborozást követően érkezett a Bocskaira, és a válogatott keret tagjainak többsége legalább egyszer, de inkább kétszer győztesen hagyta el a szorítót.

A Hajdúság szívében népes közönség gyűlt össze és lelkesen buzdította a magyar ökölvívókat, akik közül többen képesek voltak kisebb-nagyobb meglepetésekre is. A legjobb hazai női ökölvívó Szűcs Szabina lett, míg a fiúknál ezt a díjat Virbán Gábor vehette át. Mindketten ezüstérmet szereztek az erős mezőnyben, és jelentős fejlődést mutattak a korábbi nemzetközi versenyekhez képest.

A Bocskai Emlékversenyt követően Bertók Róbert szövetségi kapitány értékelte a látottakat.

„Jó volt látni, hogy milyen erős mezőny gyűlt össze a Bocskai Emlékversenyen ebben az esztendőben. Úgy gondolom, hogy az elmúlt évekhez képest erősebb volt a verseny, több boksznagyhatalom itt volt nálunk. Azt is jó volt megélni ezen a tornán, hogy az olimpiai kvalifikáció szempontjából potenciális versenyzők is jól szerepeltek, még, ha nem is jutottak többen döntőbe, de remek ellenfelekkel szemben tudtak győzelmeket aratni. Többen olyan vesztes mérkőzéseken búcsúztak, amelyekből tudnak építkezni, és bízom benne, hogy a legfontosabb versenyig tovább tudnak fejlődni. Akinek a teljesítményével elégedett vagyok az Bernáth Attila, Hámori Luca, Veres Roland, Kovács Richárd, Virbán Gábor valamint Szűcs Szabina. A többieknél is láttam jó teljesítményt és a fejlődést ezen a Bocskain.

Folytatjuk a felkészülést, egy hét szünet után újra edzésbe áll mindenki, ezt követően a férfi kerettel március 6-ától bevonulunk a tatai edzőtáborba egy nyolchetes időszakra. Több tornán is fogunk indulni, tervbe van véve egy kirgiz torna a Sopokov Emlékverseny, valamint a Gee Bee torna Helsinkiben. A májusi taskenti világbajnokság előtt ezt a felkészülési programot fogjuk folytatni a fiúkkal. A nőknek a Bocskait követően természetesen azonnal kezdődik a közvetlen felkészülés a világbajnokságra, amely március közepén kezdődik.”

Hajrá, magyar ökölvívás!