Bertók Róbert – Sűrű programot hozott az év első fele, de a másodikat is tudatosan építjük fel

Bertók Róbert szövetségi kapitány az év első felében folyamatosan tűzben tartotta a válogatott versenyzőket, és ez nem lesz másképp 2022 további hónapjaiban sem. Viszonylag kevesebb nagyobb esemény várható, mint az év első felében, de bőven vannak célok, programok, és lehetőség arra, hogy mindenki fejlődjön. A felnőtt válogatott kiemelt legjobbjai az „A” keretbe kerültek, így feladatuk csak a bokszon lesz a jövőben.

Az év első felének legnagyobb sikerét a májusi jereváni Európa-bajnokság hozta, amelyen a válogatott sérülései ellenére is az elmúlt kilenc év legnagyobb sikerét hozta. Kovács Richárd mellett Veres Roland is bronzéremmel zárt, két medáliát pedig legutóbb kilenc éve szerzett a magyar boksz felnőtt férfi szinten. Az év második felében minden korcsoportnak lesz bőven feladata, mindkét nem érdekelt lesz számos nemzetközi eseményen.

Júniusban Bertók Róbert szövetségi kapitány is tiszteletét tette a gyergyószentmiklósi versenyen, a Gheorgheni Openen, tehetségeinket figyelve, és hét aranyéremnek is örülhetett. A román sportminiszter, Novák Károly Eduárd és Bertók Róbert közötti beszélgetésen a két ország sportélete, az ökölvívás helyzete volt a központi téma Gyergyószentmiklóson.

A magyar és a román kvótaesélyekről, a két ország kapcsolatairól sportszakmai kapcsolatairól esett szó a beszélgetés során. Azóta kiderült, a 2024-es párizsi olimpiai kvalifikációs rendszer már biztosan változni fog, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendezi meg a versenyeket, mint Tokió előtt.

Véget ért az év első fele, amely elég sűrű programot hozott, de természetesen az év második felét is tudatosan fogjuk felépíteni. A felnőttekkel márciusban részt vettünk az U22-es Európa – bajnokságon, ahonnan kettő ezüstéremmel, és egy bronzéremmel tértünk haza. A májusi felnőtt női világbajnokságot követően, és szintén abban a hónapban részt vettünk a felnőtt férfi Európa-bajnokságon, ahol – több mint kilenc év után – kettő bronzérmet szereztünk.

Ezek nagyon szép eredmények, de arra törekszünk, hogy a 2024-es Párizsi Olimpiai játékokon mindenképpen ott lehessünk mi is. Ennek érdekében az év második felét is végig tervezett program szerint visszük végig. A soron következő nagyobb felnőtt korosztályt érintő eseményeink, a szeptemberi Egyetemi Világkupa, az októberi felnőtt Női Európa-bajnokság, és a november végi országos bajnokság lesz.

Természetesen emellett nemzetközi edzőtáborozások, és nemzetközi tornák is lesznek az év második felében. A fő cél a további nemzetközi tapasztalatszerzés, az erőnövelés, és a technikai repertoár bővítése. Egy új válogatottsági szisztémát javasoltam az elkövetkező időszakra, amely elképzelésemet Dr. Bajkai István elnök úr, és a MÖSZ  elnöksége jóvá is hagyott.

Ebben a szisztémában „A” és „B” keretre bontottam a felnőtt keretet. Az „A” keretben lévők többsége magasabb támogatást kap, és azon belül is páran kiemelt támogatást annak érdekében, hogy 100%-ban az ökölvívásra tudjanak koncentrálni. Nem kérdés, hogy a „B” keretben lévő versenyzők is lehetőséget kapnak majd arra, hogy a válogatott munkájában részt vegyenek, és esélyt kapnak arra, hogy az „A” keretbe felkerüljenek.

Minden versenyzőnek a saját kezében van a sorsa, de a Magyar Ökölvívó Szövetség segíti abban őket, hogy az álmaikat beteljesíthessék. Nemzetközi szinten sajnos ismét változás várható a korábban kidolgozott kvalifikációs tornákat és időpontjaikat illetően, de ez nem számít, hiszen a változás minden országot, és minden csapatot érinteni fog, így amikor kell, akkor majd a lehető leggyorsabban fogunk reagálni a változtatásokra. 

A korosztályoknál is folyamatos a munka. A serdülőknél Dorkó Péter készíti a versenyzőket az augusztusi Európa-bajnokságra, a junioroknál Törteli Ferenc építi a csapatot a szeptemberi Eb-re, és az ifiknél Ács József végzi a csapat felkészítését, a soron következő ifjúsági világbajnokságra, amely novemberben lesz majd. A szakmai munkacsoporttal folytatott munka eredményeként a régiók lehetőséget kapnak majd a még hatékonyabb munkára. A kiemelt menedzselésű utánpótláskorú versenyzőink a folyamatos nemzetközi szerepléseken keresztül szemmel látható fejlődésen mennek keresztül. Jó látni a versenyzőink eltökéltségét, és az edzőik fáradhatatlan munkáját. Jövő héten egyeztetések lesznek a korosztályos edzőkkel, és a régiók vezetőivel a közvetlenül előttünk álló időszak teendőivel kapcsolatban. Az elmúlt időszak eredményei is mutatják, hogy jó úton haladunk. Bízom a magyar versenyzőink és csapataink sikerében. Hajrá magyar ökölvívás,” foglalta össze Bertók Róbert szövetségi kapitány a második félévi feladatokat, célokat.

Tags: