Beteggé tehetnek a meg nem született gyerekek

A megfoganó, ám valamilyen okból idő előtt életüket vesztő magzatok nemcsak a nők lelkébe égnek bele, hanem egy legújabb kutatás szerint a testükbe is.

Egy amerikai kutatóintézet kutatása szerint az elhalt babákból származó, magukat újratermelő sejtek hosszú ideig élnek még a női szervezetben, ráadásul felelősek lehetnek betegségekért is. Hogy ezek pontosan mik is, még nem tudni, mert a kutatásoknak csak az elején tartanak.

Beteggé tehetnek a meg nem született gyerekek

A jelenségre az hívta fel a figyelmet, hogy a fiúgyermeket szülő anyák testében minden esetben maradnak Y-kromoszómát tartalmazó sejtek. Igen ám, de ugyanez azokban a nőkben is jelen volt, akik elvetéltek, abortuszon estek át, vagy a megfogant magzat észrevétlenül, pár naposan elhalt. Az akár pár órán, vagy pár napon át élt kis petesejt-ondósejt összefonódások a természetes szelekció során úgy is abbahagyhatják a felépülés felé haladást, hogy azt észre sem venni, mert nem ágyazódnak be, vagy ha mégis, a menstruáció során észrevétlenül távoznak. A belőlük származó sejtcsomók azonban a nő testében maradnak, és osztódásukkal újratermelik önmagukat.

Hogy azután mi lesz velük? Egyes esetekben ezek a sejtcsomók beépülnek egy életképes, a méhben fejlődő magzatba, és a megszülető babának megtalálhatók lesznek az előzőből származó gének. Ha ez nem történik meg, a testben jelen lévő, idegen DNS láncok egyes esetekben autoimmun betegségeket okozhatnak – a kutatások erre térnek majd ki a következő vizsgálati fázisban.

Forrás: Lemon.hu


Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS