BeVándoroltak a legjobb négy közé

A Wanderers magabiztos sikerrel jutott playoffba az U19-es bajnokságban.

Egy rájátszás hely még kiadó volt az utolsó alapszakasz forduló előtt, és az biztos volt, hogy a Wanderers és a Nyíregyháza Tigers közti jászberényi meccs dönt majd ennek a sorsáról.

A nagy küzdelem, amit vártunk azonban elmaradt. Bár egy kicsit szerencsésen alakultak a dolgok a Vándorlók számára, hiszen az összecsapás közben lesérült Tóth Gábor, illetve az együttes centere. Felvezetőnkben is megírtuk, hogy Tóthnak kulcsszerepe lehet a találkozón. Az biztos, hogy az ő hiányát megérezték a Tigrisek. A Wanderers már az első félidőben mondhatni el is döntötte a továbbjutás sorsát. Egy 20-0-s első és egy 8-0-s második negyedet követően a második félidőben már fél lábbal a playoffban érezhették magukat a Vándorlók. Végül egy utolsó játékrészbeli touchdownnal és kétpontossal 36-0-ra nyertek és megpecsételték a Tigers sorsát. Ezzel a sikerrel a Wanderers bejutott az elődöntőbe, ahol a Budapest Wolves vendége lesz.

Wanderers-Nyíregyháza Tigers 36-0 (20-0, 8-0, 0-0, 8-0)
Pontszerzők: Garajszki Ádám 3 TD, Kószó Ádám, Turcsány Bálint 1-1 TD, Garajszki Ádám 2 2 PT, Szrnka Márk 1 S.

Boda Gábor, a Wanderers edzője: Voltak sérülések a Tigers-nél, ami megnehezítette a dolgukat. Tóth Gábor sérülése irányítóposzton nagyban befolyásolta a játékukat. Viszont mi pozitív tapasztalatokkal zártuk a meccset, az offense falunk jól működött és a védelem is kiválóan teljesített. Úgy néz ki, hogy kellett a Miskolc elleni pofon, hogy jobban összerázódjunk. A Wolves ellen egyértelműen nehéz lesz a dolgunk, de apró kis TD-kel szeretnénk összezavarni az ellenfelünket.

Szépe József, a Nyíregyháza Tigers sajtófőnöke: Nagy várakozással tekintettünk erre a találkozóra, készültünk az ellenfélből és igyekeztünk a játékunkat ahhoz az erőfocihoz igazítani, amit a Wanderers játszik. Sajnálatos módon a támadófalunk a mérkőzés legelején meggyengült, a centerünk lesérült, majd ezt követően a kezdő irányítónkat is elveszítettük. Ez megpecsételte a sorsunkat már a mérkőzés legelején, a bajt csak tetézte, hogy az ellenfél rendkívül fegyelmezetten és összeszedetten játszotta a játékát, megérdemelten nyerték meg ezt a mérkőzést. Szerencsére a két sérültünk maradandó károsodást nem szenvedett, rövidesen rendbe jön mind a két játékosunk. Összességében nagyon sikeresnek mondható szezont zárt a junior csapat, büszke vagyok a csapat és az edzők teljesítményére, senkiben nem maradt hiányérzet a teljesítménnyel kapcsolatban, ezt az utat kell folytatnunk és meglesz az eredménye ebben biztos vagyok. A pályán és azon kívül is mindent megtettek a játékosok és az edzők is, azt gondolom remek mérkőzéseket játszottunk ebben a szezonban is és a fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Köszönet illeti a szurkolóinkat is, köszönjük a bíztatást mindenkinek!

 

Szintén egy szorosabb mérkőzést vártunk a Young Guns United és a Budapest Wolves párharcából. A hazai pályán játszó Young Guns már az első negyedben jelentős 24-0-s hátrányba került, de ezután összeszedte magát, azonban pontokat nem tudott feltenni az eredményjelzőre. A harmadik negyedben még 16 ponttal növelte előnyét a Wolves, amivel már beindult a mercy rule, így az utolsó játékrészben csak meg kellett várni, hogy lepörögjön az óra. Ezzel a 40-0-s sikerrel a Farkasok magabiztosan jutottak az elődöntőbe és továbbra sem kapott pontot magyar csapattól U19-ben. A Wanderers ellen akár folytatódhat a sorozat.

Young Guns United-Budapest Wolves 0-40 (0-24, 0-0, 0-16, 0-0)
Pontszerzők: Varga Péter, Kócs Máté, Gombos Dávid, Telek Ádám, Benke Ábel 1-1 TD, Gasparik Gergely 2 PT, Gombos 1 S.

Fábián Krisztián, a Young Guns United edzője: A Wolves elleni mérkőzésen kulcsjátékosaink hiányoztak sokféle okból. Sajnos a támadó- és a védőfalunk is hiányos volt nagyon, illetve a speciális egységünkben is sok új srác szerepelt. A Farkasok támadó oldalon új taktikát alkalmazva megleptek bennünket, a védelmük pedig agresszívan játszva, kihasználva hibáinkat, dominálta a mérkőzést. Voltak kimagasló egyéni  teljesítmények nálunk, sokan játszottak oda-vissza, olyan posztokon, amiket kényszerből kellett vállalniuk, őket külön dicséret illeti. Most van pár napunk az elődöntőig, megpróbálunk tanulni a hibáinkból és felkészülni a Miskolc játékából. Mindenki nyerni akar szombaton, és úgy játszani, hogy bejussunk a döntőbe!

Sóti László, a Budapest Wolves defensive koordinátora: A védelem részéről sikerült végig azt a játékot játszanunk, amit előző héten megbeszéltünk és gyakoroltunk. Hatalmasat küzdöttek a srácok, ami leginkább az utolsó drive-ban mutatkozott meg, amikor pár yardról sikerült megállítanunk a Young Guns-t. Ebben sokat segített a közönség bíztatása is. Offense-ben szerettük volna a futásokat erőltetni, amihez az időjárás is hozzájárult. Egy-két buta hibán kívül, amik nagyban köszönhetőek voltak az időjárásnak, végig jól működtek a támadások. Ha jövő hétre sikerül a spec teameket is felhoznunk és tartjuk ezt a mértékű fejlődést, akkor úgy érzem, minden esélyünk meglesz a bajnoki cím megvédésére.15000751_1208029512604461_5463839256317927938_o

Vasárnapra maradtak az igazi izgalmak annak ellenére, hogy kiderült annak a csapatnak a kiléte, amely megszerzi az utolsó playoff helyet. A Nyugati csoport negyedik helye volta a tét két nyeretlen együttes között. A Fehérvár Enthroners a Győr Sharks-ot fogadta. Az első félidő után a vendégek vezettek egy második negyedbeli safetynek köszönhetően. A harmadik játékrészben egy TD és egy safety megfordította az állást a hazai pályán játszó Koronázók számára. Viszont a Cápák nem adták fel és egyenlíteni tudtak kiharcolva ezzel a hosszabbítást (8-8). Az őrület csak most kezdődött, hiszen egészen a 4. hosszabbításig mentek el a csapatok, ahol végül Deczky Dániel field goalja döntötte el az összecsapást a Fehérvár javára: 11-8.

Fehérvár Enthroners-Győr Sharks 11-8 h.u. (0-0, 0-2, 8-0, 0-6, 0-0, 0-0, 0-0, 3-0)
Pontszerzők: Deczky Dániel 1 TD és 1 FG, Paulusz Patrik 1 S, illetve Börzsei Bálint 1 TD, Várfalvi Péter 1 S.

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners edzője: Sikerült egy győzelemmel zárni a szezont hazai pályán, ami pozitívum. A teljesítményen bővem van mit javítani, de tudtuk, hogy ez egy ilyen szezon lesz. Kicsit sok volt nekünk a 11-es foci, 12 perces negyedekkel. De ez egy tanuló év volt Nagyon sok újonc kapott sok játéklehetőséget, ami a jövő szempontjából hasznos. Most sokat kell dolgoznunk a keret bővítésén, hogy jövőre komolyabb teljesítménnyel térhessünk vissza.

Vorholt Viktor, a Győr Sharks edzője: Ismét egy sok hibával tarkított mérkőzést játszottunk. Az alapkoncepciónk nem igazán működött. Volt egy holding miatt visszafújt TD-nk. Sajnos 2 mezőnygólunk és az extra pontunk is kimaradt. A hosszabbításban kiesett Mayer Márk, a válogatott guardunk. Ennek ellenére eljutottunk az ellenfél 4 yardos vonaláig, ahonnét viszont ismét egy holding miatt visszaszorultunk és nem sikerült pontokat szereznünk. A védelmünk dicséretet érdemel. Pontos számot nem tudok, de bőven 10 feletti sack-et szereztünk. Ezzel vége a szezonunknak, a srácokkal sokat kell dolgoznunk, hogy jövőre kellő mértekben fejlődjünk.

 

Túl sok tétje már nem volt a Miskolc Steelers és a Budapest Cowbells fővárosi megmérettetésének, hiszen az acélvárosiak már biztosan bejutottak a legjobb négy közé, a Kolomposok pedig már biztos, hogy lemaradtak a rájátszásról. Ettől függetlenül egy harcos Cowbells fogadta a borsodiakat. Az első félidő után mindössze 9-2-es előnyhöz jutottak a vendégek. A harmadik negyedben nagyon kiélezett csatát vívott az esőben a két alakulat, az utolsó játékrészre fordulva még mindig csak 7 ponttal vezettek a miskolciak, de két TD-vel végül eldöntötték a találkozót és 23-2-es sikerrel magabiztosan masíroztak be a rájátszásba, ahol majd a Young Guns Uniteddel játszanak.

Fotók: Enthroners facebook, Pazar András

Budapest Cowbells-Miskolc Steelers 2-23 (0-7, 2-2, 0-0, 0-14)
Pontszerzők: Nagy Kevin 1 S, illetve Miskolczi Gábor, Szabó Martin, Berki Levente 1-1 TD, Victor Jonatán 1 S, Jónás Máté 3 XP.

Sergio Varela, a Budapest Cowbells edzője: A srácok nagy szívvel küzdöttek és nem adták fel. Akkor is keményen küzdöttek, amikor hátrányba kerültek. Büszke vagyok rájuk. Nagyon fiatal a csapatunk és teljesen más a tavalyihoz képest. A csapatban összesen 16 U17-es játékos volt 13 pedig még újonc. Ennek ellenére az utánpótlás nevelési programunk működőképes, és ha továbbra is keményen dolgozunk, ezek srácok minőségi focit fognak játszani a jövőben.

 Aggod Péter, a Miskolc Steelers defensive koordinátora: Rossz időjárásban kezdtük a mérkőzést, tudtuk az a csapat nyer, aki kevesebb labdát veszít, így az elején el tudtunk menni a Cowbells-től. Az eső miatt akadozott a passzjáték ezért biztonsági játékokat hívtunk . A defense nagyon jól játszott szerzett egy safetyt és egy TD-t is, ez nagy segítség volt az offense-nek.

Forrás: http://mafsz.org – RSS