Biglia és Piatek szállította a Milan győzelmét Veronában

A Milan hozta a kötelezőt és 2-1-re győzött a sereghajtó Chievo Verona otthonában az olasz bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.

Gennaro Gattuso csapata a tabella utolsó helyén álló Chievóhoz látogatott. Jó előjel lehetett, hogy a csapat 2005 óta nem kapott ki a veronaiak ellen és a legutóbbi 24 mérkőzésen 21 győzelem illetve 3 döntetlen született. Az összecsapás első nagyobb helyzete a Milan előtt adódott. A 15. percben Kessié kapott labdát a tizenhatoson belül, azonban a lövése nem talált kaput. Néhány perccel később Suso végezhetett el szabadrúgást és Romagnoli fejese után Sorrentino kezében kötött ki a labda.

A 23. percben egy védelmi hibát kihasználva Castillejo iramodott meg, azonban a keresztezésébe belelépett a hazaiak védője. A meccs első góljára fél órát kellett várni: a 31. percben Biglia végezhetett el szabadrúgást és 20 méterről védhetetlenül a kapu jobb felső sarkába tekert (0-1). Tíz perccel később jött a válasz, ugyanis a hazaiak Hetemaj fejesével egyenlíteni tudtak (1-1). Így mindkét együttes 1 kaput eltaláló lövése beakadt és a csapatok 45 perc játék után 1-1-es döntetlennel vonulhattak az öltözőbe. Hozzátartozik az első játékrész krónikájához, hogy a játékvezető elküldte Gattusót a kispadtól.

A fordulást követően kezdetben ugyan a Chievo volt aktívabb támadásban, azonban a vezetést a Milan szerezte meg. Az 57. percben a januári szerzemény, Piatek volt eredményes (1-2). A lengyel válogatott csatárnak ez volt a 19. gólja a Serie A jelenlegi szezonjában. A meccs hátralévő részében még betalálhatott volna a milánói együttes, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Ezzel a győzelmével a Milan továbbra is a harmadik helyen áll a bajnokságban és a következő fordulóban az Inter lesz az ellenfél.

CHIEVO – MILAN 1-2

Időpont: 2019.03.09. 20:30
Helyszín: Stadio Bentegodi, Verona
Játékvezető: Pairetto
Gólszerzők: Hetemaj (41.) ill. Biglia (31.), Piatek (57.)
Sárga lapok: Giaccherini, Sorrentino, Hetemaj ill. Conti

KEZDŐCSAPATOK:

CHIEVO VERONA (4-3-1-2): Sorrentino; Depaoli, Bani (Pucciarelli 88.), Barba, Andreolli; Leris, Dioussé (Kiyine 77.), Hetemaj; Giaccherini; Stepinski, Meggiorni (Djordjevic 77.).

Cserék: Bragantini, Caprile, Frey, Cesar, Rossettini, Jaroszynski, Piazon, Burruchaga, Grubac, Vignato.

MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Conti (Calabria 64.), Musacchio, Romagnoli, Laxalt; Kessié, Biglia, Paquetá (Calhanoglu 54.); Suso (Borini 84.), Piatek, Castillejo.

Cserék: A. Donnarumma, Reina, Abate, Caldara, Strinic, Bakayoko, Bertolacci, Montolivo, Cutrone.

ÖSSZEFOGLALÓ:

The post Biglia és Piatek szállította a Milan győzelmét Veronában appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS