
Birics Tamás, a Totaldamage Fighter 2013 szakmai díjazott muaythai bunyós két hete MMA szabályrendszer próbálta ki magát, melyet karfeszítéssel veszített el. Tomi az alábbi levélben emlékezik vissza a történtekre:
,,Amit jól tudok”, nem csináltam, ami még nem megy elég jól, az kevés volt. Több jel utalt arra, hogy a meccset nem ésszerű bevállalnom. Az ellenfeleim folyamatos változtatásának az eredménye egy fordított alapállású srác lett, ami váratlanul ért. Akartam a meccset az össze nem forrt lábujjam és egy bokasérülés ellenére is. Az eredményhirdetés után gondolkodás nélkül ,,okéztam-le” Adam Smulski kihívását, egy visszavágóra Lengyelországban. Természetesen ez csak akkor jöhet létre, ha nem ellenkezik Rehák György és a Re-Gym elképzeléseivel.
A könyökfeszítést már először le kellett volna kopognom, de úgy éreztem fel tudok állni és kiszabadítani a kezem. Éreztem, ahogy először hátra, majd oldalra fordul az alkarom. Szörnyű fájdalmat éreztem. Törés nincs, vissza is ugrott a helyére. Feldagadt a könyököm belső része a bicepszem és az alkarom is. Gipszsínnel rögzítették és egyelőre pihentetnem, jegelnem kell. A rövid felkészülésem alatt Göbl Csaba mester adott Jitsu tudásából. Ez a harcművészet él és megállja a helyét. Több idő kellett volna, hogy a technikák készség szinten belém épüljenek.
Ami a legfontosabb, ,,Csatát vesztettem, nem háborút.” Ettől is tapasztaltabb és erősebb leszek.



