A tamperei birkózó Eb záró napján Bácsi Péter aranyérmet nyert a kötöttfogás 74 kg-os súlycsoportjában. A Ferencváros versenyzője a döntőben a török Seref Tüfenket két menetben győzte le. Az elsőt 2:0-ra nyerte, a második 1:1-re végződött, de mivel az utolsó pont az övé volt, annak a győztese is ő lett.
Mint ismert: Bácsi a tavalyi világbajnokságon a 74 kg-ban már megszerezte a kvótát a magyar birkózásnak, a mostani aranyérme tehát mintegy ráadás.
Dr. Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetsége elnöke a helyszínről így kommentálta a sikert: „Péter kirobbanó formában volt egész nap, kimagaslott a súlycsoport nagyon erős mezőnyéből. Ugyanolyan elementáris birkózást mutatott be, mint a szombathelyi csapat-világbajnokságon, de most nem talált legyőzőre. Örülök annak, hogy a december eleje óta, napi három edzéssel folyó olimpiai felkészülés máris hozott eredményeket, pedig ide még a forma igazi élesítése nélkül jöttünk.”
A mezőny kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy a 7 arany 7, a 28 érem pedig 18 országba került, állt dobogón albán és dán kötöttfogású is. Az orosz birkózás csak az utolsó döntőben jutott Európa-bajnoki címhez, a Gladiator Nalcsik versenyzője, Aszlanbek Hustov révén (szerkesztőségek figyelmébe: a név angol átírása Khushtov).
Európa-bajnoki címet szereztek a házigazda finnek is. Nem kis meglepetésre a 60 kg-ban a tavalyi Eb bronzérmese, Aka-Huikku két menetben jobbnak bizonyult a döntőben a bolgár színekben versenyző kétszeres olimpiai bajnok Nazarjannál.
60 kg. Döntő: Jarkko Aka-Huikku (Finnország) – Armen Nazarjan (Bulgária) 2:0 (2:1, 3:0), 3. Davor Stefanek (Szerbia) és Hakan Nyblöm (Dánia),… 20. Korpási Bálint
74 kg. Döntő: BÁCSI PÉTER (MAGYARORSZÁG) – Seref Tüfenk (Törökország) 2:0 (2:0, 1+:1), 3. Christophe Guenot (Franciaország) és Jevgenyij Popov (Oroszország)
96 kg. Döntő: Aszlanbek Hustov (Oroszország) – Mirko Englich (Németország) 2:0 (2:1, 5:1), 3. Ramaz Nozadze (Grúzia) és Elis Guri (Albánia),… 12. Kiss Balázs
Forrás: Szekeres István