Birkózás – Léva is aranyérmes lett Rómában

Birkózás – Léva is aranyérmes lett Rómában

Kormány Sport

Lőrincz Viktor elsőségét követően, Lévai Zoltán sem talált legyőzőre a római UWW-rangsorversenyen. A Honvéd kétszeres U23-as Európa-bajnoka három mérkőzés után a döntőben tussal verte szintén U23-as Eb-győztes riválisát.

Az olaszországi nemzetközi viadal második versenynapján sem maradt (arany)érem nélkül a magyar küldöttség. A kötöttfogású 77 kilogrammosok között Lévai Zoltán török, amerikai és venezuelai ellenfeleit is magabiztosan verte a döntőbe vezető úton.

A finálé valamivel szorosabbnak indult, hiszen sem a török Yunus Emre Basar, sem pedig Lévai nem tudott lentről akciót csinálni a másikon, így 1-1-nél óriási iram kerekedett, amikor nagyjából másfél perc volt vissza a mérkőzésből.

A török egyértelműen arra törekedett, hogy pontot szerezzen és megnyerje a mérkőzést, ám ekkor Zoli bekapaszkodott és hatalmas csípődobással kétvállra fektette riválisát, aranyérmet szerzett a 77 kilogrammosok között.

Ugyancsak a második versenynapon küzdött női birkózóink közül Galambos Ramóna és Sastin Marianna is. Ramónát azonban az 57, Mariannát pedig a 62 kilogrammos súlycsoportban győzte le amerikai ellenfele az első körben, ezzel mindkettőjüknek véget ért a rangsorverseny.

Forrás, fotó: MBSZ