Birkózó Eb – Bácsi Péter ezüstérmes

image

Bácsi Péter ezüstérmes lett a kötöttfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában, miután a vasárnapi fináléban kikapott az azeri Rafig Huszejnovtól a dortmundi Európa-bajnokságon.

    Az FTC 2008-ban kontinensbajnok versenyzője az aranycsatában két menetben maradt alul, így a magyar csapat két ezüst- és három bronzéremmel zárta az Eb-t.
    Az első menetben másfél percig csak tusakodtak a felek, aztán Bácsi volt a kedvezményezett az utolsó 30 másodpercre, mivel ő volt piros mezben. Azonban riválisa kivédekezte a parterhelyzetet, ezzel 1-0-ra megnyerte ezt a felvonást.
    A következő két percben Bácsi hatalmas elánnal küzdött, próbálkozásai pedig kifizetődtek, ugyanis kitolta ellenfelét, s így egypontos előnyre tett szert. Alig volt hátra 3-4 másodperc a menetből, amikor az azeri befogta Bácsi mindkét karját, majd eldobta őt, ezzel 2-1-re ezt a két percet, és a meccset is megnyerte.
    A magyar birkózó a nyolcaddöntőbe jutásért a brit Myroslav Dykun ellen "melegített be", majd a legjobb 16 között – a vártnál könnyebben – a címvédő, világbajnoki ezüstérmes örmény Arszen Dzsulfalakjant múlta felül. A negyeddöntőben a finn Henri Esko Valimeki sem okozott gondot Bácsinak, míg a fináléba kerülésért három menetben győzte le az orosz Roman Vlaszovot.
    "Roppant csalódott vagyok" – mondta az MTI-nek Bácsi Péter. "Ilyen butaságot biztos nem csinálok legközelebb, hogy összekapaszkodok, amikor csak meg kellett volna várnom, hogy lepörögjön az óra a második menetben. A 2008-as arany- és a tavalyi bronzérem után teljessé vált a medálgyűjteményem a kontinensviadalt illetően, de jobb lett volna, ha mostani második hely helyett a második aranyat gyűjtöm be."
    "A mai nap is nagyon jól sikerült, Bácsi nagyon szépen birkózott egész nap, a döntőben egy figyelmetlenség okozta a vesztét. Vezetésénél állásból le kellett volna hoznia a meccset, de az utolsó másodpercekben egy pillanatra kihagyott, s ezért lett csak ezüstérmes" – mondta Struhács György szövetségi kapitány. "Ennek ellenére örülünk a második helynek is. Kozák minden elismerést megérdemel, első felnőtt világversenyén két meccset hozott, s utána is megtette, amit kértünk tőle. Kiss Balázs nagyon peches volt ma, jó erőben volt, a németet a második körben simán verte. Sajnos az első menetben egy ártatlan szituációban megsérült, valószínűleg eltört az egyik bordája és mindent elmond róla, hogy még így is meg tudta nyerni ezt a meccset, de a folytatásra már nem volt olyan állapotban, hogy birkózni tudjon. Attól tartok, legalább hat hetet kell kihagynia".