Hetvenöt éves lett a magyar birkózás hat világversenyen is érmet szerző, világbajnok és olimpiai bronzérmes kiskunfélegyházi kiválósága, Réczi László.
Réczi László (fotó:MBSZ)
Réczi László rendkívül sokrétű életutat tudhat maga mögött, hiszen élete hetvenöt éve alatt a sportban és a civil életben ügyvédként is maradandót alkotott. A kiskunfélegyházi legenda napjainkban is jó erőben van, remek egészségnek örvend.
„Most már azért kevesebbet dolgozom, így több idő jut a családra és a barátokra. Tizenöten ünnepeltük együtt a születésnapomat, borjúpörköltet főztem, ez az egyik specialitásom, tíz éve a helyi főzőversenyt is megnyertem vele. Pedig még Székelyföldről is érkeztek vetélytársak, és a medvepörköltet is le kellett győznöm!” – mesélte Réczi László.
Hatgyerekes családban nőtt fel, szegény körülmények között, a szülei korán „kiadták” libapásztornak. Később lakatos, majd gépésztechnikus, hegesztéstechnikai előadó lett belőle, aztán zöldségkertészként tevékenykedett, 1987-ben megnyitotta családi panzióját, amely a mai napig is üzemel. Közben
a tanulást sem vette félvállról, jogászként diplomázott,
és több évtizeden át sikeresen vitte ügyvédi praxisát. Igazi lokálpatriótaként önkormányzati képviselő, alpolgármester, majd a kiskunfélegyházi takarékszövetkezet elnöke is volt, valamint a Magyar Birkózók Szövetsége elnökségének és fegyelmi bizottságának tagja.
Mert el ne feledjük, Réczi Lászlót világklasszis birkózóként ismerte meg a sportszerető közvélemény a hetvenes években. 1973-ban szerezte első vb-bronzérmét a kötöttfogású 62 kilogrammosok között, ezt követte még négy bronz, kettő vb-ről, egy-egy az 1976-os olimpiáról és az 1977-es Eb-ről. Utóbbi esztendőben felért a csúcsra, világbajnoki címet ünnepelt Göteborgban. Mindezt úgy érte el, hogy sohasem hagyta el Kiskunfélegyházát, mindvégig ott készült.
„Tizennégy éves koromig asztaliteniszeztem, városi bajnok voltam. A testnevelő tanárom kedvenc sportága volt a pingpong, az órákon ketten játszottunk, a többiek néztek minket. De aztán megkezdődtek a birkózóedzések, és engem tulajdonképpen áthúztak a szőnyegre. Életem első versenyét, a Vasas-kupát rögtön megnyertem, ott találkoztam a kétszeres olimpiai bajnok Kozma Istvánnal. »Kicsi, szépen birkózol, de ne befelé, hanem kifelé dobd a szaltót« – szólt hozzám. Meg azt is mondta, ha igazán nagy birkózóvá szeretnék válni, gondoljak arra, hogy világbajnok vagyok, és nekem szól a magyar himnusz, amikor a dobogó tetején állok. Még mindig morcos vagyok rá amiatt, hogy nem magyarázta el rendesen… Igazán fogalmazhatott volna inkább úgy, hogy az olimpiai és világbajnoki címet is képzeljem el” – tette hozzá kacagva Réczi.
Pályafutásával kapcsolatban így fogalmazott:
„Van hiányérzetem, szerettem volna olimpiai bajnok is lenni.
Az 1980-as moszkvai játékokra még fel akartam készülni, de két évvel korábban, az 1978-as mexikói vébén gerincsérvet szenvedtem, a sérülések innentől folyamatossá váltak. Noha 1979-ben egy súlycsoporttal feljebb megnyertem az országos bajnokságot, utána már nem kaptam bizalmat a válogatottban.”
Réczi László ennek ellenére maradéktalanul elégedett az életével, ahogy örömkönnyek kíséretében mondta: „Szeretnek a környezetemben. Sohasem felejtem el, amikor 1977-ben négy-öt ezer ember várt Kiskunfélegyházán, a helyiek a vállukon vittek a városházára, és az erkélyen szóltam a tömeghez. Megbecsülnek, a város díszpolgára vagyok, érdemérem tulajdonosa. Mindkét gyermekem ügyvéd, a fiam képviselő. Bejártam az egész világot, hatszáz óránál is többet repültem. Szóval igen, mindent összevetve elégedett és nagyon boldog vagyok.”
(nemzetisport.hu)
