Birkózóváros lett Orosháza

birkozas.jpg

Az ősszel felújított orosházi birkózó-edzőterem a város egykori mesteredzője, dr. Sándor László nevét vette fel. A névadó ünnepségen dr. Hegedüs Csaba, a szövetség elnöke átadta a település vezetőinek azt a díszoklevelet, amely Orosházát birkózóvárossá nyilvánítja.
 
Dr. Sándor László 1955-ben került Orosházára, és edzői munkásságának több mint két évtizede alatt valósággal csodát tett: következetes munkával felépített egy aranycsapatot, ahogyan ma is nevezik. A szabadfogású gárda vidékbajnok lett, és ezüstöt nyert az országos csapatbajnokságon. Az együttes tagjai közül 1962-ben Radics József kötött-, majd 1970-ben Botond Imre szabadfogásban lett országos egyéni bajnok.
A hét éve elhunyt mesteredző tiszteletére emléktáblát is avattak a felújított birkózó-edzőterem névadó ünnepségén. Dr. Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke Németh Béla polgármesternek és dr. Dancsó József alpolgármesternek adta át azt a díszoklevelet, amely tanúsítja, hogy a sportág birkózóvárossá fogadta Orosházát. Mint a szövetség elnöke elmondta, ugyanezt az elismerést több más olyan település is megkapja, amelynek az önkormányzata kiemelt figyelmet szentel a birkózásnak. Emlékeztetőül: 2008 őszén Orosházán jött létre a Mr. Tus II-sportiskola, a sportág első regionális utánpótlás-központja.

Az edzőterem felújítása az Önkormányzati Minisztérium támogatásával valósult meg. A névadó ünnepségen Farkas Tibor, az ÖM vezető főtanácsosa Varga Zoltán miniszter nevében adott át elismerő oklevelet a sikeres munkáért.

XLsport –
Forrás: szeki.bt

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.