Bíró Attila: Mentálisan erősödött a csapat

Biroattila05

Holnap megkezdődik a belgrádi Eb. Először lányaink ugranak medencébe. Nő válogatottunk szövetségi kapitánya, Bíró Attila bizakodó a tornával kapcsolatban.

Biroattila05

Két csoportban, az első körben öt meccset fog lejátszani női válogatottunk. A gyengébbik nemnél az első hely olimpiai kalifikációt ér. Ennek megfelelően vág neki a csapat a küzdelmeknek:  “Az Eb előtt ugyan viszonylag kevés olyan meccset tudtunk játszani, amelyek a csapat fejlődését nagyban segíthették volna, így is bizakodásra adhat okot, hogy folyamatosan javuló formát mutattak a lányok” – kezdte a szakvezető az MTI-nek, majd íy folytatta – “A rövid felkészülési időszakba amit csak lehetett, megpróbáltunk mindent belesűríteni. Az egyhetes kínai edzőtáborunk nagyon hasznos volt, akárcsak a két világliga-selejtezős mérkőzés. Bíró szerint a felkészülés jól sikerült. Hozzátette, hogy a múlt hétvégi Univer Kupa nagyon sokat segített, de van még fejlődési lehetőség elsősorban védekezésben és az emberelőnyös játékban.
“Mondom ezt úgy is, hogy mentálisan erősödött a csapat és védekezésben is jobbak lettünk. A belgrádi Európa-bajnokságon is arra számítok, hogy mérkőzésről mérkőzésre még inkább összeáll a válogatott, napról napra előbbre lépünk, s a végjátékban is ott tudunk lenni.” – fejezte be.

A lányok tehát holnap 15.15-től a csoport egyik legnehezebb ellenfelével, az Eb és vb ezüstérmes Hollandiával kezdik meg az Eb-t.

Minden, amit tudni kell az Eb-ről!

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS