Bíró Attila: Odaértünk a híd elejére, holnap átmegyünk rajta

Biroattila04

A kötelezőt letudta női válogatottunk, hiszen legyőzte a franciákat, Holnap már az elődöntőben az olaszok várnak Bíró Attila tanítványaira. A szövetségi kapitány szerint a védekezés lesz a kulcsa a mérkőzésnek.

Biroattila04

Bíró Attila: Ezt szerettük volna, hogy a könnyebb ágon kerüljünk az elődöntőbe, ez sikerült, még ha voltak is nehézségeink, de jó úton vagyunk. Egész nap a franciákkal foglalkoztunk. Mondtam is a lányoknak, hogy először ezt a meccset kell megnyerni, a holnapit pedig majd holnap. Odaértünk a híd elejére, majd holnap átmegyünk rajta. Egy rakkolós hajtós kis csapat ez a francia, akikkel azért meg kell küzdeni azért, hogy megverjük magabiztosan. Az olaszok ellen a miskolci győzelemből nem lehet kiindulni, természetesen nem is fogunk. Jó mérkőzés lesz, mind a két csapatnál ugyanannyi sanszot látok a döntőbejutásra. A védekezésből kell kiindulnunk. – fejezte be az M4 Sport-nak.

Emlékezető:

Belgrádi Európa-bajnokság, negyeddöntő (nők):

Magyarország–Franciaország 18–6 (6–1, 5–3, 2–2, 5–0)
Kombank Aréna. Vezette: Dutilh-Dumas (holland), Kuniková (szlovák)

Magyarország: Kasó – Antal 3, Kisteleki H. 1, Szücs G., Takács O. 3, Keszthelyi 3, Bujka 2. Csere: Czigány 2, Illés 1, Tóth I. 1, Csabai 1, Garda 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Franciaország: Derenty – Bachalier 1, Aurore Sacre 1, Guillet 1, Mahieu, Barbieux 1, Adeline Sacre. Csere: Millot, Tardy 1, Jaskova 1, Clerc, Daule. Szövetségi kapitány: Filippos Sakelis

Gól/emberelőny: 5/9, ill. 3/10
Gól/ötméteres: 1/1, ill. –

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS