Bíró Attila: Sajnos picit befáradtunk

A vereség ellenére a pozitívumokra koncentrál a kapitány.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Mint ismeretes, kedden 12-9-re kikapott női válogatottunk a világliga szuperdöntőjében.

Bíró Attila a meccs után értékelt:

„Sajnos picit befáradtunk, az amerikaiak szoros védekezésének köszönhetően – ennek következtében hibáztunk támadásban és emberelőnyben egyaránt, és ebből kaptunk néhány elkerülhető gólt is. A harmadik negyedben aztán ismét megtaláltuk a góllövő cipőnket, kesztyűnket, hellyel-közzel elégedett vagyok tehát, bár egy vereség után soha nem lehet elégedett egy edző. A várakozásaimat akkor múlva volna felül a találkozó, ha pontot, vagy pontokat szerzünk. A végeredmény azt tükrözi, amit mi is tudtunk, hogy az amerikai válogatott per pillanat jobb csapat a magyarnál, ugyanakkor amit kértem a lányoktól, hogy legyenek olyan periódusaink, melyekre lehet a következő napokban építkezni. Szerencsére láttam ilyen momentumokat, sőt, sokkal több volt a pozitívum, mint a negatívum. Holnap még nehezebb mérkőzésre számítok, teljesen más játékstílus vár ránk az oroszok ellen, de bízom benne, hogy szorosabb mérkőzés is – mondta Bíró Attila az mvlsz.hu-nak.

Ma az oroszok ellen ugrik vízbe a csapat 20.15-től.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS