Birosék legyőzték az OSC-t – Szolnok-Eger finálét rendeznek a pólóbajnokságban

Eger Biros szanto

Dabrowski Norbert együttese négy góllal verte az OSC-t. A hevesi alakulat győzelmével az is eldőlt, hogy Szolnok-Eger döntő lesz.

Eger Biros szanto

A mérkőzés előtt az volt a kérdés, vajon meglesz-e a döntő másik résztvevője. Az Egernek ehhez nyernie kellett. A találkozón az egyik oldalon Milos Csuk, míg a másikon Bisztritsányi Dávid és Decker Ádám nem volt bevethető.

Az Eger két nagy góllal elhúzott az OSC-től. Először Szivós szabaddobásból majd Hárai egy csavarból volt eredményes. A szünet előtt Bátori lövését blokkolták, de visszapattant hozzá a labda és bevágta, 2-1. A második negyedből alig telt el egy perc, mikor Salamont húzták vissza, a megítélt büntetőt Bátori bevágta, 2-2. A hajrá előtt a hazaiak kétgólos előnyt építettek ki, majd ezt Graham és Gór-Nagy révén ledolgozták az újbudaiak, így 4-4-el mehettek a csapatok pihenni.

A harmadik negyed döntőnek bizonyult. Az etap elején nem esett gól, inkább Kovács Gáborért izgulhattunk, aki Bedőtől kapott egyet, nem szándékosan. A hajrá előtt Biros lőtt a rövidbe, majd Szivós labdája találta meg az utat a kapuba. A végén Erdélyi duplázott, akcióból majd előnyből talált be, 8-4. Az utolsó másodpercekben még Bundschuh hozta vissza az OSC reményeit. A záróakkordban Kovács talált a kapuba, ezzel már 8-6 volt. Mielőtt izgalmasabb lett volna, jött Biros, aki már a másodikját jegyezte. Az utolsó percek előtt ismét villant háromszoros olimpiai bajnokunk, ötméterest harcolt ki, amit Szivós belőtt, 10-6. A hajrában minden erejét mozgosította az OSC, de Mitrovics elkapta a fonalat. Salamon azonban bő egy perccel a vége előtt egy szabaddobásba minden dühét beladta. Erre is volt egri válasz, hiszen Zalánki akasztott egy hatalmas találatot. 11-7-re győzött az Eger és ezzel döntős.

Férfi Ob I., felsőház, 6. forduló: 

 

2016. Március 14., hétfő:

ZF-Eger – A-HÍD OSC-Újbuda 11-7 (2-1, 2-3, 4-1, 3-2)
Gólszerzők.: Szivós 3, Erdélyi 2, Biros P. 2, Hárai 2, Vapenszki 1, Zalánki 1, ill. Bátori 2, Bundschuh 1, Graham 1, Gór-Nagy 1, Kovács G. 1, Salamon 1

További mérkőzések:

19.00 FTC-PQS Waterpolo – Szolnoki Dózsa-Közgép

20.00 RacioNet Honvéd – BVSC-Zugló

Korábban játszották:

ContiTech Szeged Diapolo – Vasas 16-4 (3-1, 4-0, 4-1, 5-2)
Gólszerzők: Manhercz Krisztián 5, Kiss 3, Sedlmayer 2, Chilkó 1, Sánta 1, Zsigri 1, Manhercz Ádám 1, Palotás 1, Kunac 1, ill. Burián 1, Steinmetz 1, Simon 1, Delgado 1

A felsőház állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 5 5 0 0 57
2.  ZF-Eger 6 5 1 0 52
3. A-Híd OSC-Újbuda 6 3 0 3 45
4. FTC-PQS Waterpolo 5 3 0 2 42
5. ContiTech Szeged Diapolo 6 3 0 3 33
6. Racionet Honvéd 5 3 1 4 32
7. BVSC-Zugló 5 1 1 3 27
8. Vasas 6 0 1 5 24

– Az alapszakasz után hozták magukkal a csapatok pontjaikat.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS