BL: A Fradi 4-1-gyel vágott vissza 30 év után az 1-4-ért – a Slovan otthonában jutott tovább a magyar bajnok

A 2-1-es hazai vereséget követően a Ferencváros a Slovan otthonában lépett pályára a Bajnokok Ligája-selejtező második körének visszavágóján. Sztanyiszlav Csercseszov az első meccshez képest két helyen változtatott, a sérült Henyr Wingo helyén Botka Endre, míg Adnan Kovacevic helyén Mats Knoester kezdett.

I. félidő

Veszélyesebben kezdett a Fradi, az 5. percben Traoré balról érkező beadását csúsztatta ki az egyik hazai védő, de épp Botkához, aki 14 méterről nem sokkal lőtt fölé. A Slovan először a 15. percben mutatott valamit, Esiti labdavesztése után emberfölényben indultak meg a hazaiak Dibusz kapuja felé, de Saponjic középre adásába belelépett Knoester, így nem lett ziccer belőle.

A 20. percben aztán megszerezte a vezetést a Fradi: Civic baloldalról érkező beadását a védője mögül kibújva Boli lőtte a bal alsóba, öt méterről – 0-1.

Három minutummal később majdnem jött a Slovan egyenlítése, amikor Barszegjan Civic mellett, kissé kiszorított helyzetben vette célba a rövid felsőt 8 méterről, de kísérlete a kapufát súrolva fölé ment. A 30. percben viszont már a Ferencváros állt továbbjutásra: egy felívelt szabadrúgást röviden fejeltek ki a hazai védők, S. Mmaee kapásból visszarúgta a labdát a kapu előterébe, ahol Zachariassen a jobb felsőbe fejelt, 0-2.

Az első játékrészben ezt követően sem igazán akadt dolga Dibusznak, a Slovan nulla kaput eltalált lövéssel zárta az etapot.

II. félidő

A szünet után már igyekezett átvenni a mérkőzés irányítását a Slovan, ám így is a Ferencváros ellentámadásaiban volt a nagyobb veszély. Az 58. percben például Boli kapott remek indítást Samy Mmaee-tól, majd a 16-oson belül elfektette Abenát, de nagy ziccerben az oldalhálóba lőtt.

A 65. percben Botka középre adásáról centikkel maradt le középen Zachariassen, majd ugyanebből a támadásból Traoré is veszélyesen adott középre, de szögletre pattant a labda. Hiába játszott sokkal veszélyesebben a Fradi, a Slovan a 70. percben a semmiből szépített: egy szöglet után De Marco fejelt Botka mellől, öt méterről a léc alá, 1-2.

A 75. percben is egy szöglet után veszélyeztetett a Slovan, de Kucka fejese ezúttal fölé szállt.

A hajrában aztán amikor sokan azt hihették, hogy következhet majd a kétszer tizenöt perces hosszabbítás, a 89. percben Adama Traoré megszerezte a Fradi harmadik gólját: Botka jobboldalról érkező beadását Kankava a hosszúra csúsztatta a labdát Traoréhoz, aki estében, hat méterről a jobb felsőbe lőtt 1-3.

A hosszabbításban újabb kontrát harcolt ki a Fradi és Laidouni állította be a végeredményt, a Fradi így az azeri Qarabag ellen folytathatja a BL-selejtezőben.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2.kör, visszavágó

Slovan Bratislava–Ferencváros 1-4 (De Marco 70., ill. Boli 20., Zachariassen 30., Traoré 89., Laidouni 95.)

Slovan: Chovan – Medvedev (Green, 11.), Kasia, Abena, De Marco – Kankava (Agbo, 91.), Kucka – Barszegjan, Csakvetadze, Pauschek (Weiss, 87., Holman 91.) – Saponjic (Cavric, 87.).

FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic – Laidouni, Esiti, Zachariassen – Tokmac (Thelander, 91.), Boli (Vécsei, 63.), Traoré.