BL:  A Real emberelőnyben szenvedte ki a győzelmet, Klopp és Mourinho után Guardiola is nyert a Puskás Arénában – videó

Zidane kilenc emberét is kénytelen volt nélkülözni az Atalanta elleni BL-meccsen. A Realnak azonban szerencséje volt, hiszen már a 17. percben emberelőnybe került, miután Freulert kiállította a játékvezető, mivel utolsó emberként szabálytalankodott.

Ezt követően érthető módon fölényben játszottak a madridiak, de a hazaiak remekül védekeztek és úgy tűnt, sikerül kihúzni kapott gól nélkül. A hajrában azonban Mendy 20 méterről a bal sarokba tekert és megnyerte a meccset a spanyoloknak. Ennek ellenére nem lefutott a visszavágó.

A Puskás Arénában, ahogy az várható volt, a City simán verte a Mönchengladbachot.

A 29. percben Bernardo Silva fejelt közelről a kapuba. A második félidő közepén Jesus volt eredményes három lépésről, kialakítva ezzel a 2-0-s végeredményt.

Egy héten belül Jürgen Klopp, José Mourinho és Josep Guardiola csapata is nyerni tudott a Puskás Arénában.

A visszavágókat március 16-án rendezik.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, szerda:

Atalanta – Real Madrid 0-1 (Mendy 85.), kiállítva: Freuler 17. – Atalanta

Mönchengladbach – Manchester City 0-2 (Bernardo Silva 29., Jesus 65.)