BL, EKL: „A Ferencváros az egyik leghíresebb klub Európában”, a Kisvárda ellenfele új edzővel erősített – így várják a magyar klubokat külföldön

BAJNOKOK LIGÁJA

FERENCVÁROS

Ellenfél: Tobol, kazah bajnok

A kazah bajnokság jelenleg is tart, a Tobol tavalyi bajnoki címével vívta ki a Bajnokok Ligájában szereplés jogát. Az együttes jelenleg 12 forduló után az ötödik, legutóbbi öt mérkőzésének mérlege: két győzelem, két döntetlen, egy vereség – a találkozókat április 26. és május 22. között játszotta, a bajnokság három nap múlva folytatódik.

A klub igazgatója, Nikolai Panin így értékelte a sorsolást.

– Nem mondhatom sem azt, hogy kényelmes vagy hogy kényelmetlen ellenfél lenne a Ferencváros, mivel a Bajnokok Ligájában már minden együttes erős, beleértve a magyar bajnokot is. A magyar klub az egyik leghíresebb és legrégebbi egyesület Európában, története során többször is kiváló eredményeket ért el. Egy jó csapat tehát nagyszerű történelemmel, az élén tapasztalt vezetőedzővel. 

A Tobol háza táján az elmúlt napok fontosabb hírei közé tartozott, hogy távozott a csapat kapusa, Dmitry Nepogodov, aki ebben a szezonban két találkozón védte a csapat kapuját, mindkétszer májusban. Egyébként a már 40 esztendős Alexandr Mokin számít az első számú kapusnak.

EURÓPA KONFERENCIA LIGA

KISVÁRDA

Ellenfél: Kairat Almaty, kazah bronzérmes

A Fradihoz hasonlóan szintén kazah ellenfelet kapott a Kisvárda, amely a Kairat Almaty ellen játszhat az Európa Konferencia Ligában. A Kairat a Tobol mögött helyezkedik el a tabellán, csak a nyolcadik, és a formája sem az igazi: egy győzelem, egy döntetlen, három vereség a csapat elmúlt meccseinek a mérlege.

A bajnoki szünetben edzőváltás is történt, és a Várda ellen már Kirill Keker irányíthat majd. Ő a klub partnercsapatától érkezett, az orosz harmadosztályban szereplő Kairat Moszkvától, azaz házon belül oldották meg az előző tréner, a türkmén Kurdan Berdyev pótlását.

Keker két játékost is magával hozott a Kairat Moszkvától, az egyaránt 20 éves Alen Aimanov, Adilet Sadybekov kettőst.

PUSKÁS AKADÉMIA

Ellenfél: Vitória Guimarães SC, portugál 6.

A felcsútiaknak már közelebbi utazás jutott, igaz, ők sem a legkönnyebbnek tűnő ellenfelet kapták a portugál élvonalbeli hatodik Vitória Guimarães személyében, amelynek sportigazgatója, Rogério Matias így várja a párharcot.

– Ez lesz a szezon első hivatalos tétmeccse, ezzel együtt nagyon jól akarunk szerepelni a sorozatban. Hazai pályán kezdünk, ez tökéletes lehetőség arra, hogy megkezdjük a menetelést, és hogy legyőzzük az ellenfelünket, amely természetesen minden tiszteletet megérdemel. A magyar futball az elmúlt években folyamatosan fejlődik, ezért a legjobbunkat kell nyújtani a Puskás Akadémia ellen. 

MOL FEHÉRVÁR

Ellenfél: Gabala, azeri 4.

Az azeri Gabala az előző bajnokságot a negyedik helyen zárta, és most kezdte meg felkészülését a következő szezonra, edzőtáborának első szakasza egészen június 30-ig tart majd.

A klub honlapja részletesen beszámolt leendő ellenfeléről, a MOL Fehérvárról, megemlítve legnagyobb sikerét is, amikor többek között a PSG-t és a Manchester Unitedot kiverve egészen az UEFA Kupa döntőjéig jutott 1985-ben.

A csapatot már két éve Elmar Bakhshiyev irányítja, a 41 éves trénernek ez az első komolyabb megbízatása.

Interjú a Vasas megszállott vezetőjével: “Talán jobb is, hogy idén jutottunk fel és nem korábban”