BL: „Halálos” csapda várhat a Fradi riválisára, riasztó jelet kapott a magyar bajnok – lapszemle

A sport.kz szerint a magyar bajnok egyértelműen a döntetlenért érkezett Kazahsztánba és “valamiért úgy tűnt”, hogy a hazaiaknak is jó lehet az iksz, bár lap szerint a a Tobolnak meg kellett volna értenie, hogy milyen nehéz dolga lesz majd a magyar fővárosban. Mint írják, egyedül a szerb Zoran Tosic nem akart beletörődni a házigazdák döntetlenjébe, neki is volt köszönhető a Tobol legveszéléyesebb helyzete a meccsen, amikor Vécsei Bálintnak kellett mentenie a kapu torkában. Eközben “a vendégek magabiztosan irányították a játékot”.

“Természetesen egy döntetlen hazai pályán sokkal jobb, mint egy vereség, de nem szabad elfelejteni, hogy a magyar bajnok különösen erős hazai pályán, ahol 20 ezer szurkoló támogatja majd szenvedélyesen a Tobol ellen.

Nehéz elhinni, hogy Milan Milanovic csapata Budapesten másképp futballozik majd, mint otthon, ha viszont csak a védekezésre támaszkodik majd a második találkozón, az “halálosnak” bizonyulhat” – írják.

A meccs emberének a hazaiak csapatkapitányát és kazah válogatott középpályását, Askhat Tagybergent látták.

A vesti.kz azt írja, hogy az első félidőben a Tobol egyszer sem találta el az ellenfele kapuját, míg a Ferencváros majdnem betalált, de Alexander Mokin kétszer is nagyot tudott védeni. A csapatok összecsapása a portál szerint leginkább az első félidő végén történt tömegjelenet és lökdösődés miatt maradt emlékezetes.

A kazfootball.kz szűkszavúan számol be a történtekről, de ukrán és orosz cikkeket is idéz a BL-selejtező kapcsán. Kiemelik például, hogy az ukrán UA Football megkérdőjelezte Sztanyiszlav Csercseszov jövőjét a Ferencváros élén.

“Aleksandar Zubkov nem szerepelt a Ferencváros meccskeretében, az ukrán szélső nincs semmiféle kapcsolata az orosz edzővel (aki még a meccs előtt elárulta, hogy Zubkov sérülés miatt hiányzik – a szerk.). Általában ilyen helyzetekben érdemes más munka után nézni, kérdés, hogy meddig bírja így az edző. Rebrov nagyon magasra tette a lécet a csapat teljesítményével kapcsolatban. Csercseszov pedig még elődjét (az osztrák Peter Stöger) is alig éri el, nemhogy még többet.

Persze ez még nem a végső ítélet, de az, hogy nem nyertek a Tobol ellen, riasztó jel.

A Ferencvárosnak ez már a negyedik Bajnokok Ligája-mérkőzése zsinórban győzelem nélkül” – fogalmaznak.

Az orosz oldalak sem túl pozitívak a meccs kapcsán, volt, amelyik unalmasnak titulálta a találkozót, a kazahok által idézett football.kulichki.net szerint pedig

a kinti döntetlen “egyértelműen kudarcnak számít” a Ferencváros szempontjából.

BL: Veszélyben lehet a Fradi-Slovan visszavágó, de nem a magyar bajnok miatt – videó