BL-negyeddöntő visszavágóján Kassai Viktorék


Rangos megbízatásnak tesz eleget a franciaországi Európa-bajnokságra készülő topjátékvezetőnk, Kassai Viktor. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Real Madrid–Wolfsburg visszavágót vezeti, ahol még nyílt a továbbjutás kérdése. A németországi első felvonást Ricardo Rodriguez (büntetőből) és Maximilian Arnold találatával a házigazdák nyerték 2-0-ra. Zinedine Zidane együttesének tehát két gólos hátrányt kell ledolgoznia.

Kassai Viktor ebben az idényben az Asztana–APOEL play off-találkozón és a Manchester United-Wolfsburg, a Leverkusen-Roma, az Arsenal-Dinamo Zagreb csoportmeccseken és a Zenita–Benfica nyolcadöntőben bíráskodott. Ezúttal is – miként az Eb-n – Ring György és Tóth Vencel asszisztensként, Bognár Tamás és Farkas Ádám alapvonali játékvezetőként, míg Albert István tartalék-játékvezetőként segítik a minél hatékonyabb munkáját.

A 2015/2016-os kiírásban a Wolfsburgnak immár másodszor vezet, hiszen szeptemberben ő fújta a sípot az Old Traffordon a 2–1-es hazai győzelemmel végződő Manchester United–Wolfsburg összecsapáson. A Száguldó Őrnagy, Puskás Ferenc egykori együttesének otthonában, a Bernaubeuban 2014 novemberében bíráskodott, akkor a királyi gárda Karim Benzema góljával 1-0-ra győzött a Liverpool elleni csoportmeccsen.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS