BL: Orbán akár a Liverpool ellen is pályára léphet – szinte biztos a játéka a vb-selejtezőkön

A kapus Gulácsi Pétert, valamint a Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket is a soraiban tudó RB Leipzig szerda este újfent a budapesti Puskás Arénában lép pályára, ellenfele pedig a Liverpool lesz, mely az első meccset – ugyanezen a helyszínen – 2-0-ra megnyerte.

Ezidáig kérdéses volt, hogy a lipcseieknél hány magyar játékos pályára lépésére van esély, hiszen a hosszabb ideje sérült Szoboszlain kívül Orbán játéka sem volt biztos, miután kézközépcsonttörést szenvedett és a múlt héten megműtötték, ám Julian Nagelsmann vezetőedző a keddi sajtótájékoztatóján biztató hírekkel szolgált a védő állapotáról.

– Willi kapott egy speciális rögzítőt a kezére, amivel pályára léphet, ha minden rendben alakul addig. Sikeres műtéten van túl, hétfőn már edzett is a csapattal, de hogy játszhat-e a szerda esti találkozón, azt csak a mérkőzés előtti utolsó tréningen fogjuk eldönteni – idézi a tréner szavait a ligainsider.de.

A magyar nemzeti csapat szempontjából mindenesetre az jó hír, hogy ha már a Liverpool ellen van esély Orbán játékára, akkor nagy valószínűség szerint semmi akadálya nem lesz annak, hogy Marco Rossi rendelkezésére álljon a március végi vb-selejtezőkön.

Légiósok: “Még nem értem el a határaimat” – Neuert is túlszárnyalja Gulácsi