BL-selejtező: Megvan, melyik csapat várhat a Fradira, ha túljut a Slovanon – a 3. kör párosításai

Az UEFA hétfő délben kisorsolta a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörös párosításait, így az is kiderült, hogy ha a Ferencváros túljut a Slovanon a 2. körben, mely ellenféllel találkozhat.

Ahogyan az lenni szokott, ezúttal is szűkítették a lehetséges ellenfelek listáját, így azt már lehetett tudni a sorsolás előtt, hogy a Fradi a Dinamo Zagreb (horvát)-Shkupi (macedón), a Maccabi Haifa (izraeli)–Olympiakosz Pireusz (görög) vagy a Qarabag (azeri)–FC Zürich (svájci) győztesével játszhat.

A sorsoláson végül a Qarabag (azeri)–FC Zürich párharcot húzták a Fradi-Slovan győztese mellé, így Sztanyiszlav Csercseszov együttese az azeri vagy a svájci bajnokkal találkozhat a 3. körben. Az odavágót idegenben, a visszavágót hazai pályán játszhatná a Fradi.

Az első mérkőzéseket augusztus 2-án vagy 3-án, a visszavágókat 9-én játsszák.

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör

Qarabag (azeri) vagy FC Zürich – Ferencváros vagy Slovan