BL: Videóbírós álomgól döntötte el az Atlético-Chelsea-t, a Bayern Rómában gázolt – videók

A nem túl magas színvonalú, de komoly taktikai csatát hozó Atlético Madrid-Chelsea mérkőzésen (Bukarestben) Olivier Giroud nagyszerű gólja döntött. A 68. percben, Mount beadása után gyönyörű mozdulattal ollózott a francia a kapu jobb oldalába, de úgy tűnt, mindezt lesről tette a világbajnok csatár.

A német játékvezető, Felix Brych be is intette a lesállást, de aztán a VAR jelzésére visszanézték az esetet és némi tanakodás után mégis megadták a gólt. Többek között a magyar Chelsea-másodedző, Lőw Zsolt nagy örömére és a kapura kevés veszélyt jelentő spanyolok nagy bánatára. Diego Simeonéval először kapott ki “hazai” pályán az Atlético a BL kiesés szakaszában.

Eközben Rómában, a Stadio Olimpicóban már-már a régi római gladiátorviadalokat idéző módon rendezett “vérengzést” a Bayern. A címvédő müncheniek végül négy gólig jutottak az olasz fővárosban, a Lazio vendégeként.

Az első két gól ráadásul történelminek is volt mondható: a vezetést szerző Robert Lewandowski a 72. találatát jegyezte a Bajnokok Ligájában, ezzel megelőzte a spanyol Raúlt az örök góllövőlista harmadik helyén. A második vendéggólt szerző angol-német tehetség, Jamal Musiala pedig mindössze 17 évesen és 363 naposan talált a Lazio kapujába, ezzel ő lett a BL történetének második legfiatalabb gólszerzője a kieséses szakaszban.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntők, kedd:

Atlético Madrid – Chelsea 0-1 (Giroud 68.)

Lazio – Bayern München 1-4 (Correa 49., ill. Lewandowski 9., Musiala 24., Sané 42., Acerbi 47. – 11-esből)