BL-visszhangok: „Célzóvíz nélküli Barcelona”, Kloppot felidegesítették a Chelsea-tulajjal, a Real-sztár is rúgott egyet a katalánokba

A nap visszatérője

Robert Lewandowskit óriási tapssal fogadta az Allianz Aréna közönsége, mikor a lengyel sztár csapattársaival kivonult az öltözőből bemelegíteni. A 34 éves támadó nyolc évet húzott le Münchenben, a szurkolók pedig a nem túl ideális távozás ellenére sem felejtették el a támadó megannyi gólját. Lewandowski a fogadtatásnak igen, a végeredménynek azonban kevésbé örülhetett: a bajorok 2-0-ra legyőzték a katalánokat.

A nap címlapjai

Kicker: “Célzóvíz nélkül a Barcelona – A jéghideg Bayern pont nélkül küldte haza Lewandowskit”

Deutsche Welle: “Nem volt olyan egyszerű: A visszatérő Lewandowski a háttérbe szorult, miután a Bayern München legyőzte a Barcelonát”

Marca: “Tanulságok egy másik pofonból”

A nap nyilatkozatai

Xavi (vezetőedző, FC Barcelona): – Ha a Bajnokok Ligájában ilyen szintű csapatok ellen kihagyod a helyzeteket, akkor a végén te fizetsz meg érte.

Mi voltunk a jobbak, hat-hét igazán tiszta lehetőségünk volt.

Az első gól egy rögzített helyzet után esett, amikor nem fogtunk embert, a második gól pedig azért, mert nem szabálytalankodtunk. Az eredmény nem tükrözi a játékot. Domináltunk, több lehetőséget alakítottunk ki, de a végén megfizettünk azért, hogy nem voltunk gólerősek. Fogjuk a pozitívumokat és tanulunk a hibákból. Eleget tettünk a döntetlenhez, ha nem is a győzelemhez, de vereséget nem érdemeltünk. (sport.es)

Jürgen Klopp (vezetőedző, Liverpool): – Minden más volt, mint a Napoli ellen. Ahogyan játszottunk, ahogyan védekeztünk, minden. Sokkal nagyobb intenzitás, sokkal több agresszivitás, bátrabbak és felkészültebbek voltunk. Ez inkább megkönnyebbülés a számunkra, megmutattuk magunknak és a külvilágnak, hogy tanultunk a múlt heti vereségből. A fiúk nagyon jól reagáltak, és ez nagyon tetszett, szuper intenzív meccs volt. Így van ez az életben is, amikor van egy problémád, és azonnal rendezni akarod, nagyobb energiát teszel be, és újra keményebben dolgozol. (liverpoolecho.co.uk)

Kloppot a meccs után arról is kérdezték, hogy Todd Boehly, a Chelsea tulajdonosa azt javasolta, a Premier League vegyen példát az amerikai sportágaktól, hogy több pénzre tehessenek szert az angol klubok. Boehly szerint All Star-mérkőzéseket kellene rendezni az északi és déli csapatokból összeállított álomcsapatok között Angliában.

Nem várt sokáig! Remek, talán talál rá időpontot is. Amerikában teljesen más a helyzet. Vajon a Harlem Globetrotterst is el akarja hozni? – kommentálta az ötletet Klopp. (goal.com)

A nap kérdése

A katalán szurkolók 0-0-s állásnál tizenegyest szerettek volna látni Dembélé esése után, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt és a VAR sem nézte vissza az esetet.

A nap üzenete

A Bayern München-Barcelona mérkőzésen a hazai drukkerek az angoloknak üzentek, miután II. Erzsébet brit királynő múlt csütörtöki halála után a Premier League-mérkőzéseket és a csütörtöki Arsenal-PSV EL-meccset is elhalasztották.

“Meccshalasztások az utolsó pillanatban egy királyi személy halála miatt? Tiszteletet a szurkolóknak!”

A nap posztja

A Real Madrid brazil sztárja, Vinícius Junior éppen a Bayern-Barca mérkőzés lefújásakor posztolta az alábbi képet.

Bajnokok Ligája, a keddi játéknap eredményei:

A-csoport:

Liverpool – Ajax Amszterdam 2-1 (Salah 17., Matip 89., ill. Kudus 27.)

B-csoport:

Bayer Leverkusen – Atlético Madrid 2-0 (Andrich 84., Diaby 87.)

FC Porto – FC Bruges 0-4 (Jutgla 15. – 11-esből, Sowah 47., Skov Olsen 52., Nusa 89.)

C-csoport:

Bayern München – Barcelona 2-0 (L. Hernandez 50., Sané 54.)

Viktoria Plzen – Internazionale 0-2

D-csoport:

Olympique Marseille – Eintracht Frankfurt 0-1 (Lindström 43.)

Sporting Lisszabon – Tottenham Hotspur 2-0

BL: Lewandowski pofonért ment vissza a Bayernhez, a Liverpool otthon izzadt – videók